Connect with us

Kultúra

Fejtő Ferenc 110 – az igazi demokrata mindig él

fejto
Megosztás

Fejtő Ferenc a magyar újságírás talán legdemokratikusabban gondolkodó képviselője volt. Most lenne 110 éves az etalon, aki már több mint tíz éve nincs velünk. Barátai és pályatársai rá emlékeztek augusztus 30-i születésnapján a Szent István parki szobránál.

Ne foglalkozzunk most az ilyenkor szokásos pályakép felrajzolásával,

inkább az 1909-ben Nagykanizsán született és 1908-ban Párizsban elhuny humanista újságíró szellemét idézzük ide, méghozzá Németh Péter, Fejtő egyik legkiválóbb ismerőjével, a Népszava volt főszerkesztője Szent István parki beszédének részleteivel:

„Fejtő mindig tárgyilagosan valóságtartó és izzóan személyes volt. Úgy volt igazán európai, hogy megőrizte a magyarságát. Mit jelent az, hogy európaiként magyar volt, magyarként európai? Nem fából vaskarika ez? Nem mindannyian azok vagyunk? Európai magyarok, vagy magyar európaiak.(….) Bár eljutott Orbán igazi énjéig, ezt, ami most van, bizonyára rosszul viselte volna. Méray Tibor (Fejtő barátja, a szerk.) mondta húsz éve:

Olyan Magyarországot szeretnénk, hogy soha senkinek ne kelljen emigrálnia.

Csak csendben kérdezem, húsz éve volt még erre remény? Akkor még nyugodtan mondhatta magáról Fejtő, hogy egyszerre konzervatív, liberális és szocialista. Mára ebből a háromból kettő már szitokszóvá vált.(…)”

Pedig milyen pontosan látta a jövőt, amikor a következőket írta:

„Mi a szocialista ember teendője -és amikor a szocialistát mondom, érzem, hogy kissé behúzom a nyakam, kicsit csendesebbé válok, mintha csak szégyellném a kifejezést, ejnye már- tehát, mi a szocialista ember teendője kérdi Fejtő a rasszizmussal, az etikai, vagy vallási fundamentalizmusokkal és egyéb elme- és erkölcsi betegségekkel szemben? Megbocsátani lehet, türelmesnek lenni jó, de a gonosznak ellen nem állni, a gyűlölködést és erőszakot elnézni, bűn. Bűn és büntetendő. És itt és most előttünk zajlik maga a bűn, a mi dolgunk lenne büntetni érte.”

Beszéde további részében Németh Péter és a többi megszólaló is Fejtő, ma Magyarországon, elképzelhetetlen demokratizmusát, amit egy kedves, bohém, lágy burok vett körül emelte ki.

Ma már itt tartunk

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük