Bulvár
Most már hivatalosan is Felcsút dísze lett Mészáros Lőrinc

Ez igen, ez betalált! Felcsúton díszpolgárságot adományoztak a község második leghíresebb szülöttjének, Mészáros Lőrinc egykori gázszerelőnek.

Tényleg, ki más is?
„Ki más kaphatná ezt a címet, mint az, akinek neve összeforrt a településsel, akihez megszámlálhatatlan sok fejlesztés, beruházás és társadalmi felelősségvállalás kapcsolódik”
– így köszöntötte Mészáros Lőrincet a díszpolgári cím ünnepélyes átadásán Felcsúton Mészáros László polgármester. Ahogy illik a dicshimnusz még tovább is folytatódott, hiszen mint mondták, az új díszpolgár cégcsoportja nem csak Felcsútot, de az egész régiót támogatta felemelkedésében.
Ki lehet Felcsúton díszpolgár?
„Ez a cím annak a személynek adományozható, aki Felcsút község érdekében kiemelkedően jelentős munkájával, helytállásával, kiállásával vagy egész életművével hozzájárul a település fejlődéséhez, értékei, érdekei megóvásához, polgárai életkörülményeinek javításához, a község jó hírnevének öregbítéséhez.”
A térség fejlesztése mellett a volt felcsúti polgármesternek köszönhetően a Pancho Aréna és a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia által Felcsút a hazai utánpótlásnevelés és a futball élet egyik meghatározó központja lett.”
Mészáros Alapítvány például 2016 óta mintegy 1200 felsőoktatásban tanuló helyi és környékbeli fiatalt támogatott 700 millió forint értékű ösztöndíjjal, míg a 2017-ben alapított Vál-Völgyi Fiatalokért Alapítvány által közel 3300 általános és középiskolai diák, illetve 300 otthonteremtő fiatal pár jutott több mint 1 milliárd forint támogatáshoz – irta a Metropol.
A köszönő beszédből:
„Felcsút és az egész Vál-völgye térség szívügyem, hiszen itt nőttem fel. Éppen ezért kiemelt kötelességemnek érzem a rászoruló helyi emberek és ügyek támogatását, a fiatalok tanulmányainak megkönnyítését, a terület gazdasági fejlődésének elősegítését”
Ez is Mészáros Lőrinc:
Szerző
Friss
- Komódmánia – A stílusos tárolás új generációja
- Ujhelyi István: bolsevik tempó egy keményvonalas antikommunistától
- ‘Miért ‘Brüsszelnek’ kell felújítani a magyar kórházakat: hol a mi pénzünk!?’ – kérdezte egy hozzászóló Takács Pétertől
- Április 11. A magyar költészet napja – Utcára mén, leány, legény tiltakozik, szitkozódik, hülyéskedik
- Eredményváró: 1 137 266 ember szavazott – A TISZA a Műegyetem rakparton árad
- Magyar György: a Fenyő-gyilkosság – Gyárfás büntetőjogi felelőssége esetleg nem kellően bizonyított?
- ‘Eljön az idő, amikor elkobozza az állam Andit’ – írta egy hozzászóló a Várkonyi Andrea ancúgját beárazó Hadházy-bejegyzéshez
- Havas Henrik: csókoltatom az összes magyar oligarchát! – Megszabadult a kormánykitüntetésétől
- Esernyő, naptej, szobában kuckózás? – Ilyen idő várható a húsvéti hétvégén….
- Új nap, új Trump-őrület, avagy a jó öreg kiszámíthatóság túl van értékelve?