Ez a nap
Feljelentést tett a DK az ukrán nyugdíjmigráció szervezése miatt
A Demokratikus Koalíció (DK) ismeretlen tettes ellen feljelentést tett, az „ukrán nyugdíjmigráció” szervezése miatt. A DK ügyvezető alelnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy jelenleg több ezer ukrán állampolgár kap nyugdíjat a magyar államtól egy régi egyezmény következtében.
A Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok előkészítették az egyezmény felmondását, de a Fidesz „azért nem fejezte be ezt a folyamatot a 2010-es kormányváltás után és azért fizet (…) most már több tízezer ukrán állampolgárnak magyar nyugdíjat”, hogy azok cserébe majd rájuk szavazzanak – fogalmazott Molnár Csaba.
Az „ukrán nyugdíjmigráció” nem magától működik, ehhez tömeges állampolgársági, költségvetési és választási csalást kell végrehajtani – jelentette ki az EP-képviselő.
Magyarázatként hozzátette, hogy az ukrán határ menti falvak lakói azt mondták nekik, hogy „nagyon gyakran a helyi fideszes politikusok, polgármesterek, országgyűlési képviselők azok, akik érintettek ennek a dolognak a szervezésében”.
Egy más témában feltett kérdésre válaszolva nem zárta ki, hogy a választási indulásáról szóló ellenzéki tárgyalásokba valamilyen szinten bevonják az LMP-t is és például Budakeszin visszaléptetnék jelöltjüket, Tóth Zoltánt az LMP elnökének, Szél Bernadettnek a javára. Megjegyezte, jelenleg nem tárgyalnak az ügyben az LMP-vel.
Karácsony Gergely, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje nem egyeztetett a DK-val a bejelentett árnyékkormányának tagjairól – felelte egy másik felvetésre Molnár Csaba.
Hozzátette, hogy az MSZP-nek, az Együttnek és a DK-nak is sok jó szakértője van, ezért egy esetleges ellenzéki győzelem esetén „borzasztó könnyű lesz ebből kormányt csinálni”.
(Forrás: MTI)
300 ezer forintos nyugdíj és magyar állampolgárság az ukránoknak, ha a Fideszre szavaznak
Szerző
Friss
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?