Connect with us

Ez a nap

MSZP-Párbeszéd: a kulturális intézményeket a sokszínűség szolgálatába kell állítani

Megosztás

Az MSZP és a Párbeszéd szerint újra kell gondolni a kultúra teljes intézményrendszerét és a politika helyett a magyar kultúra sokszínűségének szolgálatába kell állítani azt.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke, az MSZP és a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje hétfőn, a magyar kultúra napja alkalmából Budapesten, a Műcsarnok előtt tartott sajtótájékoztatón azt mondta, „az elmúlt évek kulturális politikája nem a sokszínűség egységét, hanem inkább a megosztást képviselte”.

Bírálva a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) meghatározó voltát a kultúra irányításában az ellenzéki politikus közölte, az MMA úgy működik, mint állam az államban, bár azért jött létre, hogy a magyar kultúra sokszínűségét egy testületben egységesítse, mégis a megosztás eszközévé vált.

Hozzátette: az MSZP és a Párbeszéd abban hisz, hogy együtt kell élnie a nemzeti tradíciónak és az innovációnak, a nemzeti büszkeségnek és a nyitottságnak, ehhez pedig olyan nyitott intézményrendszer szükséges, amely nem politikai alapon mérlegel, hanem csak és kizárólag a művészeti teljesítményt értékeli.

Karácsony Gergely rögzítette, az MMA nem uralkodhat egyedüliként a magyar kulturális irányításban.

Közölte, az MSZP és a Párbeszéd kormányra kerülve megerősíti az autonóm kulturális kezdeményezéseket, a Nemzeti Kulturális Alapot és olyan finanszírozási modellt hoz létre, amely a sokszínűség egységét fogja képviselni.

Hozzátette: megállítják a nagy, kiemelt látványprojekteket, mint a kormányfő budai Várba költözése és újragondolják a Liget-projektet is.

Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke azt mondta, kulturális politikának nevezett osztogatást folytat a kormány, és a kultúra területén azt, ami nem az ő ízlése, „egyszerűen utálja”, különösen az alternatív művészeket.

Szerinte a kormány teljesen felborította a kultúra finanszírozásának belső arányait, saját kulturális nagyberuházásaira 11-szer többet, 83,5 milliárd forintot költött tavaly, mint a közművelődés meghatározó intézményeire, a könyvtárakra, a múzeumok fejlesztésére. Utóbbira tavaly 7,2 milliárd forintot fordítottak – jegyezte meg.

A volt oktatási miniszter szerint a jelenlegi kormánynak nincs semmilyen elképzelése a kultúra területén az uniós együttműködésre és ez elsősorban a vidéket sújtja, az MSZP és a Párbeszéd kulturális programjának viszont fontos része „a kulturális vidékfejlesztés”.

Eurómilliárdok lennének, ha lenne erre elképzelés, kapcsolat és lenne olyan kulturális politika, amely nem egy kormány saját öncélú nagyberuházásaira, hanem a kultúra valódi fogyasztóira fókuszál – hangoztatta.

Hiller István kitért arra, hogy soha egyetlen rendszer egyetlen kormányának nem jutott eszében, hogy a több mint százéves Műcsarnokot egy csoport tulajdonába adja. Hozzátette: a Műcsarnoknak ismét állami tulajdonba kell kerülnie.

Arra a felvetésre, hogy a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a nap folyamán átadja béremelést is tartalmazó követeléseit a kulturális államtitkárnak, Hiller István azt mondta, egyetértenek a követelésekkel, azokat jogosnak tartják. Megjegyezte, programjuk szerepel a közművelődési dolgozók fokozatos és folyamatos béremelése.

Egy másik kérdésre, miszerint vita alakult ki a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése és a Magyar Írószövetség között, hogy a magyar próza napját Esterházy Péter vagy Jókai Mór születésnapján (előbbi április 14., utóbbi február 18.) tartsák, a szocialista politikus közölte, le kell ülni az érintettekkel, meg kell hallgatni a javaslatukat. Politikai vagy kormányzati állásfoglalásra nincs szükség, mert „Jókait, éppúgy mint Esterházyt nemcsak tiszteljük, hanem szeretjük is” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy a Magyar Nemzet című napilap szerint a kormány lakhatási támogatást adott a Magyarországon befogadott menekülteknek, Karácsony Gergely kijelentette: nem az a baj, hogy a kormány lakhatást biztosított az ittlévő menekülteknek, hanem az, hogy hazudott.

Szerinte a menekültválsággal kapcsolatban az egész kormányzati politika egy óriási hazugság. Hozzátette: a kormány súlyos milliárdokat költött egy népszavazásra, miközben megteszi azt, amit minden kulturált országban meg kellene tenni. „Én még meg is tudnám őket dicsérni, hogy egy ilyen helyzetben megpróbálták a legjobbat hozni a magyar polgárok szempontjából is” – fogalmazott.

A zuglói polgármester elmondta azt is, kerületvezetőként nem volt arról tudomása, hogy a budapesti hajléktalan-ellátáson keresztül segítették a menekülteket.

Az Együtt az LMP két társelnöke részére történő visszalépésével összefüggésben az ellenzéki választási együttműködést firtató kérdésre a Párbeszéd társelnöke azt mondta, kölcsönös, egymást méltányoló együttműködésben az MSZP és a Párbeszéd nyitott az LMP és az Együtt irányába. Hozzátette: február 17-én indul a jelöltállítás, ajtójuk addig nyitva áll minden demokratikus párt előtt.

A politikusokat kérdezték arról, mit gondolnak arról, hogy Szél Bernadett (LMP) egy nyíltan bevándorláspárti afgán szakértőt szeretett volna bevinni a nemzetbiztonsági bizottság ülésére. Karácsony Gergely közölte, egy parlamenti párt olyan szakértőt delegál, amilyet akar.

Hozzátette: a szakértő pályafutását ismerve elmondható, hogy eddig a Fidesz szakértője volt, olyan nagyon bevándorláspárti nem lehet. A Fidesznek nem dolga, hogy igazságot tegyen – hangoztatta.

Egy másik kérdésre, hogy a KDNP-s Hollik István szerint Szél Bernadettnek be kell számolnia arról, ki ez a férfi és milyen kapcsolatai vannak Soros Györggyel, Hiller István közölte: „jó egészséget kívánunk Hollik Istvánnak! Gyógyulást!”

(Forrás: MTI)

Kapcsolódó:

https://varosikurir.hu/karacsony-mszp-valasztmany/

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük