Bulvár
Feng shui szerencsemaraton – A tárgyak és mázlik
A feng shuit követve, a mi tradícióink közepette vannak akik alárendelik magukat a kínai „szent állatok” hatalmának, bíznak segítségükben és vannak akik csupán megmosolyogják mindezt.
A feng shuit követve, a mi tradícióink közepette vannak akik alárendelik magukat a kínai „szent állatok” hatalmának, bíznak segítségükben és vannak akik csupán megmosolyogják mindezt. Az állatok ősidőktől fogva kísérik az embert élete során. Miden kultúrában vannak olyan lényeg, amelyek barátjává, támogatójává szegődtek, akár mint szerencsehozók, akár mint imádott vagy félistenek, netán mint élettársak. A távol-keleti kultúra térhódítása magával hozta Európába az állatok tiszteletét is.
Kutya, macska
Azt kultúráktól függetlenül is bizonyították már a tudósok, hogy a háziállatok jelenléte javítja otthonaink energiakörnyezetét, hiszen az élőlények életet hoznak a falak közé, szeretetigényükkel, illetve szeretetadási képességükkel fenntartják a pozitív rezgéseket bennünk és közvetlen környezetünkben is. Az is köztudott azonban, hogy míg a kutyák a pozitív földkisugárzások helyét keresik, s annak mentén telepednek le, a macskák épp ellenkezőleg ; a negatív, emberre káros sugarak gócpontját választják pihenőhelyül.
A Feng shui mindezt kiegészítve azt vallja, hogy leghűségesebb állattársaink is csak abban az esetben töltik be jótékony energiával a teret, ha egészségesek, hiszen az ő betegségeik közvetve vagy közvetlenül, de előtt-utóbb bennünket is megbetegítenek.
Delfin
A kora kereszténységben a delfin az üdvözülés és Jézus szimbóluma volt, a görögöknél az istenek hírnöke, Afrodité szerelemistennő szent állata. A feng shuiban a páros delfinjelkép a kapcsolaton belüli harmóniát erősíti, a pillanatnyi örömök átélését, s a tapasztalati tanulást segíti. Főként a lakás szerelem sarkába helyezve érheti el kedvező hatását.
Teknős
A kínai hagyományok szerint a teknős a mennyei lények legjobbika, amely különleges szerencsében részesíti tulajdonosait. A hosszú élet, a bölcsesség és a kitartás jelképeként egész életünket kedvezően befolyásolhatja. Az északi területek őrzője és egyben a karrier zóna védelmezője. Az észak száma azonban az egyes, ezért ha élőlényről beszélünk, jobb egy teknőst tartani, mint egy párat.
A tárgyiasult szerencseállatok közül a sárkányfejű teknős hátán kisteknőssel anyagi sikert és jó egészséget hoz. Előbbi hatást fokozhatjuk, ha aranyszalagot teszünk a szájába, utóbbihoz pedig akkor kerülünk közelebb ha kék szalag felhasználásával tesszük ugyanezt.
Szerző
Friss
- Kimaradni, benn is lenni, sok pénzt kapni, elmulatni!
- ‘Most kell lépni’ – demonstráció a Ferenciek terén
- Vitézy Dávidnak van egy ötlete: barátaival leült a terepasztalhoz, kipöckölte az összes zavaró tényezőt (a kerületi önkormányzatot, a lakókat, az autósokat) és azt mondta: akkor ez így lesz
- Bohár-életmű: ’15 éve kergetem őrületbe a politikusokat’ – Lesz mit mesélni az unokáknak…..
- Hogyan válasszunk nyári gumit az ADAC 2025 teszt alapján?
- Győzött-e a DK? Vajon mire gondoltak a Varju Lászlóra szavazók?
- Dietz Gusztáv alaposan kiosztotta Szoboszlai Dominikot a törökök ellen elszenvedett vereség utáni nyilatkozatáért
- Orbán-eligazítás a nagyköveteknek: ‘ezt kürtöljék világgá!’
- Karácsony: 12.734.387.060 forint átutalva, Rákosrendező a budapestieké
- ‘Kinek is kell bizonygatni, a közpénzből kitömött Bohárnak?’ – érdeklődött egy hozzászóló a megafonos ‘leleplező’ posztjáról