Connect with us

Budapesti hétköznapok

Fidesz-ferdítés: Karácsony végképp kitiltja Szent Istvánt a róla elnevezett parkból!

Jurák Kata mennybemenetele - hirtelen elsősorban "kétgyermekes édesanya lett", akit "véglények, utolsó, duplanullás gazemberek" fenyegetnek
Megosztás

Budapest mindenkié – kivéve Szent Istvánt – úgy tűnik ez Karácsony Gergely új jelmondata! A baloldali városvezetés végképp kitiltja Szent Istvánt a róla elnevezett parkból – kezdte honkebelt megrengetőnek szánt közleményét a Fidesz.

Fidesz-mizéria egy szobor kapcsán

„A szerdai közgyűlésre benyújtott előterjesztés szerint az államalapító király szobrát az eredeti tervvel ellentétben nem Budapest egyik kiemelt helyén állítanák fel, hanem a XIX. kerületi Templom téren. Eredetileg a XIII. kerületi szoborállításnak szimbolikus üzenete is volt, hiszen a kommunista Lukács György szobor egykori helyéhez közel helyezték volna el.
Karácsony Gergely legutóbb még azt mondta: „a vita nem arról szól, hogy lesz-e Szent István-szobor a Szent István parkban, hanem arról, hogy hogyan tudjuk összeegyeztetni az emlékezetpolitikai és a parkhasználók által megfogalmazott szempontokat.”

Ehhez képest most csöndben, mindenfajta társadalmi vita nélkül kitiltják Szent István szobrát a Szent István parkból.

Arról ugyanis kétségünk sincs, hogy a javaslatot a baloldali többségű fővárosi közgyűlés elfogadja. Ez az ügy is jól jellemzi Karácsony Gergely őszinteségét, szavahihetőségét és demokráciafelfogását!”

-írták a közleményben.

Karácsony Gergely 2019-ben így írt közösségi oldalán:

https://www.facebook.com/karacsonygergely/posts/2789004494465712

Háttér

Szent István-szobor felállításáról döntött a fővárosi Szent István parkban Tarlós István 2019. októberében, mégpedig Lukács György filozófus szobra helyére. Karácsony Gergely a november 5-i alakuló közgyűlésen a szobor felállításának felfüggesztését javasolta, hogy legyen teljes körű egyeztetés a felállítás helyéről.

nyeregben

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük