Ez a nap
A Fidesz harcolni fog az ENSZ migrációs csomagja ellen
A kormány nem vonja vissza a „Stop Soros” törvényjavaslat-csomagot sem – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója az ENSZ menekültügyi főbiztosságának budapesti képviselete előtt megtartott szombati sajtótájékoztatóján.
A Fidesz szerint a migrációs csomagból Soros György gondolkodásmódja tükröződik
Hidvéghi Balázs, az ENSZ emberi jogi főbiztosának szóvivője pénteki nyilatkozatára reagált. Rupert Coleville azt mondta, hogy a törvénycsomag indokolatlanul korlátozza az egyesülési szabadságot és aggasztó folytatása a magyar kormány támadásának az emberi jogok és a civil szféra ellen.
A Fidesz úgy látja, hogy az ENSZ migrációs csomagjából visszaköszönnek a „Soros tervből” már jól ismert javaslatok – közölte a politikus.
Hidvéghi Balázs elmondta: azt üzenik az ENSZ-nek, hogy a magyar emberek nem kérnek a terroristákból, a migrációt szervező civilekből és elutasítják az ENSZ migrációs csomagját. A Fidesz pedig a magyar emberek mellett áll – tette hozzá.
A migrációs csomagból Soros György gondolkodásmódja tükröződik: miszerint a migráció jó dolog, minden országnak vállalnia kell egy betelepítési programot és ennek szervezésébe be kell vonni civil szervezeteket – sorolta. Pont ez az „őrült gondolkodásmód” vezetett oda, hogy az elmúlt években több ezer potenciális terrorista jött Európába, ami veszélyezteti az európai emberek biztonságát – hangsúlyozta Hidvéghi Balázs.
Orbán vasárnapi évértékelője egyben a Fidesz kampánynyitója is
Arra az újságírói felvetésre, miszerint az MSZP és a DK jogi képviseletét korábban többször ellátó, csalással vádolt Czeglédy Csaba indulni készül a választásokon, a kommunikációs igazgató azt mondta: ez annak bizonyítéka, hogy a baloldal pártjaiba beférkőzött a bűnözés és az alvilág.
Ugyancsak újságírói kérdésre reagálva közölte, hogy a Fidesz felkészült a választási kampányra, amelynek során a közös munka folytatásához kérnek felhatalmazást a választóktól. Ellentétben az ellenzékkel, amely az ország helyett csak saját magával van elfoglalva. Csupán egy kérdésben „fúj egy követ”: a bevándorlás pozitív megítélésében – jelentette ki.
Hozzáfűzte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök vasárnapra tervezett évértékelője egyben a Fidesz kampánynyitójának is tekinthető.
Az Elios-ügyet firtató kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy az nem kötődik a miniszterelnök vejéhez, sokkal inkább Simicska Lajoshoz.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat