Connect with us

Kerítésen innen

Fidesz-javaslat: ami a gyóntatófülkében elhangzik, az ott is marad, még ha gyerekbántalmazásról szól is

Tudta? Nagyobb ajándék mellé karácsonykor szerződés is dukál - Egyenes ági rokonok és házastársak között is!
Megosztás

A parlament honlapján megjelent egy törvényjavaslat, amiben az szerepel, hogy az egyházi személyeknek nem kellene jelenteniük a gyerekek ellen elkövetett bűncselekményeket, hogyha arról gyónás útján szereztek tudomást. A fideszes Dunai Mónika által beadott javaslatra a Párbeszéd frakcióvezetője, Tordai Bence, valamint a Kard blog hívta fel a figyelmet.

Lex papok….?

Az utolsó pillanatban, péntek délután, egyéni képviselői indítványként érkezett módosító (amelyet Dunai Mónika vett a nevére) azt eredményezné, hogy egyedüli kivételként a papoknak nem kell jelenteni a tudomásukra jutott, gyermekek ellen elkövetett szexuális bűncselekményeket:

„Nem terheli a (2) bekezdésben meghatározott jelzési vagy kezdeményezési kötelezettség az egyházi jogi személy és a vallási egyesület vallásos szertartást hivatásszerűen végző tagját az olyan információval kapcsolatban, amire a hivatásánál fogva titoktartási kötelezettsége áll fenn.”

A javaslatot a kedden 11 órakor kezdődő ülésén tárgyalja a Népjóléti Bizottság – írta Tordai közösségi oldalán.

Dunai Mónika

Indoklás is van….

A javaslat indoklása szerint:

„A gyermek veszélyeztetettségének megelőzése és megszüntetése érdekében a jelzési vagy együttműködési kötelezettség elmulasztásának következménye valamennyi gyermekvédelmi jelzőrendszeri tagra tekintettel egységessé válik azzal, hogy a gyónási titok körében megismert információk kivételt képeznek majd ez alól, tekintettel arra, hogy ezen vallási tevékenység végzése kívül esik a közfeladatellátás körén, azzal összefüggésbe nem hozható, szemben más hivatásokhoz fűződő titoktartási kötelezettséggel. Hasonlóan felmentést ad a büntetőeljárásról szóló törvény is a tanúkénti kihallgatása alól annak az egyházi személynek, akinek és amire vonatkozóan hivatásánál fogva titoktartási kötelezettsége áll fenn.” ( Innen letölthető PDF-ben: https://www.parlament.hu/irom42/08217/08217-0013.pdf )

„Ezek után merje valaki rábízni a gyerekét valamelyik egyházra, hiszen ha abúzus éri, a papok majd meggyónják egymásnak a dolgot, Isten felé ezzel le van rendezve, a fidesztől pedig felmentést kapnak, hogy a tetteiket jelenteni kelljen. Ez a módosító javaslat nem az „együttműködési kötelezettség egységesítése”, hanem beismerő vallomás.”

– áll a bejegyzésben.

A hozzászólásokból….

„Kívül esik a közfeladatellátás körén? Akkor mi az istenért támogatják az egyházakat közpénz milliárdokkal? (Egyébként nem „valamelyik” egyházra, mert gyónás tudtommal csak a katolikusoknál van.)”

„Amikor pszichológushoz jártam, az első alkalommal elmondta, hogy minden elhangzottra vonatkozik a doktor-páciens titoktartás, kivéve ezalól bárminemű btk alá tartozó tett, mert erről kötelessége tájékoztatni a rendőröket. Úgy néz ki a bűnözők ezért is inkább vallásosak.”

„Innen mar csak egy lepes, hogy az egyhazi szemelyek a buncselekmeny alol is felmentest kapnak. Hányok!? Remelem, tenyleg árad a Tisza es az egyhaz mocskat is elsodorja. Hivőkent helyettuk is szegyenkezem.”

„A család barát kormányunknak megint sikerült megmutatni, hogy mennyire magasról tesznek a gyerekekre (is) . Hihetetlen, hogy még ezek után is van támogatásuk.”

„Miközben folyik a látványpolitizálás, meg közvéleménycsillapító rongyrázás gyermekvédelem és pedofília ügyében, a radar alatt megint megpróbáltak áttolni egy, a vallásos ügyeket törvények fölé emelő, a szekuláris államot tovább csorbító törvénymódosítást! Pedig pontosan azzal kellene foglalkozni, hogy az egyházakat mételyező eltussolásokat megszüntessék, és szembenézzenek a saját, szőnyeg alá söpört molesztálási ügyeikkel. Vérforraló! „

„Ráadásul egy nő talán anya nyújtotta be? Ráadásul tanár. Volt iskolai igazgató. Mi miatt vállalják ezt? Mivel kényszerítik ezeket ilyenekre?”

„A gyónás intézménye eleve roppant nehezen illeszthető egy modern társadalomba. Azt kínálja, hogy az elkövetett bűnökért nem tartozik másnak felelősséggel csak Istennek, tehát a társadalmi felelőssége el is tusolható.”

Kapcsolódó

Perintfalvi Rita teológus szerint

„…Ha egy katolikus pap megsérti a gyónási titkot, akkor az egyházi jog szerint, az 1388. kánon 1.§ alapján az Apostoli Szentszéknek fenntartott, önmagától beálló kiközösítéssel büntetendő. Közvetett megsértésének büntetése ennél enyhébb. De itt most először is tisztázni kellene, hogy mire vonatkozik a titoktartás pontosan! Mi van akkor, ha az áldozat mondja el a bán*talmazást a gyónásban és mi van akkor, ha a tettes mondja el saját magáról vagy esetleg az egyik pap mondja el a másik papról?

A gyónási titok megsértése az egyházjog szerint kétféleképpen lehetséges:

  • 1) a közvetlen megsértése, mely akkor valósul meg, ha a gyóntató fölfedi mind a gyónó személyét, mind bűnét;
  • 2) a közvetett megsértése, amire akkor kerül sor, ha a gyóntató szavaiból, jeleiből, tetteiből, mulasztásaiból következtetni lehet a gyónó bűnére.

Vagyis, ha az áldozat mondja el a bán*talmazást, akkor nem a saját bűnéről beszél, így nem büncselekmény annak elmondása, hatóságnak való jelentése sem! De még ha az is lenne, akkor is megkérhetné az áldozatot, hogy oldja fel őt a titoktartás kötelezettsége alól – ami ugyanis minden egyes esetben lehetséges(!) – hiszen a tettes feltételezhetően másokat is bán*talmazott vagy bán*talmazni fog. Így már csak miattuk is, meg kell ezt tennie.

A tettes esetében is megteheti ugyanezt a gyóntató pap. Sőt!

Fel sem oldozhatja anélkül, hogy ne nyilvánítaná ki az elkövető bűnének jóvátételi szándékát. Ezért a gyóntató ilyen esetben feltételként szabhatja, hogy adja fel magát a hatóságoknak. Ha pedig egy paptársa bűnét tárja fel, akkor az nem az ő bűne.

Számos egyéb lehetősége is van egy katolikus papnak, hogy a gyermekeket ért sze*xuális bán*talmazást jelentse. Hiszen rengetegszer nem a gyónás keretében értesül erről. Az lehet egy beszélgetés, egy kirándulás, egy hittanóra, bármi. És most a jogalkotó azt mondja ki, hogy mivel “hivatásánál fogva köteles a titoktartásra”, ezért akkor sem köteles azt jelenti, ha gyónyáson kívül jutott az információ birtokába.

Csakhogy ez szimpla butaság és teljesen abszurd! És egyáltalán nem szolgálja a gyermekvédelem ügyét. Nem ártott volna az ostoba törvényjavaslat előtt konzultálni szakértőkkel, például egyházjogászokkal, teológusokkal. Na mondjuk nem Semjén Zsoltra gondolok!

Zárásul emlékeztetnék arra, hogy Ferenc pápa már 2019-ben feloldotta a pápai titoktartást a kiskorúakat ért sze*xuális bán*talmazás eseteiben. És a papok, szerzetesek valamint szerzetesnők számára előírta, hogy jelentsék elöljárójuknak, ha gyermekbánt*zexalmazásról szereznek tudomást. Tehát ebben az ügyben az egyházon belül zéró tolerancia van, kár, hogy Dunai Mónika, aki ezt a végtelenül szánalmas módosítást beadta, ennyire nincsen képben!…”

Szerző