Voks 2024
Fideszes idővihar – Megvan Varga Judit utóda
Melyik a komolyabb poszt a fideszesek szemébe, a köztársaságielnöké, vagy egy egyszerű mezei országgyűlési képviselőé? Csak látszólag erőltet és álkérdés ez.
Meleg székváltás
Novák ment Sulyok jött. A kegyelmi botrányba belebukott köztársaságielnök lemondását követően, Orbán Viktor szinte alig néhány órán belül meg nevezte az új elnök Súlyok Tamás nevét, és az események, látszat intézkedések továbbra is ilyen erőltetett menetben pörögtek, hiszen hamar kiderült az is, hogy a párt EU-s listavezetője a szintén a kegyelmi ügy botrányába belebukott Varga Judi. volt igazságügyér után Deutsch Ennyi Tamás lett.
Ezzel szemben
Varga Judit lemondásától számítva több mint egy teljes hónapon át keresték a megfelelő utódot országgyűlési helyére. Ez a szembetűnő idő különbség teszi nagyon is életszerűvé a cikkünk elején feltett kérdést.
Vajúdtak a hegyek
A Nemzeti Választási Bizottság március 12-i ülésén született döntés a Varga Judit lemondása után megüresedett mandátum kiadásáról. A Fidesz–KDNP Farkas Örsöt jelölte a képviselői helyre, aki a 2022-es országgyűlési választásokon a lista 162. helyén állt. Farkas Örs a Miniszterelnöki Kabinetirodánál a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő helyettes államtitkár.
A fideszes politikus dolgozott többek között a MÁV Vagyonkezelő Zrt.-nél bérbeadási igazgatóként, az MFB Ingatlanfejlesztő Zrt.-nél ingatlanhasznosítási igazgatóként, valamint a Józsefvárosi Gazdálkodási Központnál vagyongazdálkodási igazgatóként.
A Miniszterelnöki Kabinetirodánál tevékenykedett a kormányzati tájékoztatásért felelős miniszteri biztosként 2020 és 2022 között, azóta pedig helyettes államtitkár-írta meg az Index.
Ez a kinevezés is azt sugallja, hogy a kormány az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektet a nemzetbiztonsági vonalra.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő