Ez a nap
Frissítve! Fogolyszökés – akár egy akciófilmben
Megszökött egy fogoly pénteken az ítélethirdetést követően a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalóterméből – közölte a Fővárosi Törvényszék Sajtótitkársága.
Megszökött egy fogoly pénteken az ítélethirdetést követően a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalóterméből – közölte a Fővárosi Törvényszék Sajtótitkársága az MTI-vel.
Fegyvert szerzett, túszt ejtett
A közlemény szerint az elítélt, akire garázdaság és rongálás vétsége miatt a törvényszék 1 év 1 hónap börtönbüntetést szabott ki jogerősen, az ítélethirdetést követően, a kézbilincs felhelyezésekor dulakodni kezdett a büntetés-végrehajtási őrrel. A dulakodás során az elítéltnek sikerült megszereznie az őr fegyverét és lábbilinccsel a lábán kimenekült a tárgyalóteremből.
Megállásra kényszerített egy autót, amellyel elmenekült
Az eljáró bírói tanács időközben a történtekről értesítette a Fővárosi Törvényszék biztonsági szolgálatát, amelynek egyik tagját a menekülő elítélt fegyverrel túszul ejtette. A tússzal kimenekült az épületből, és fegyverével megállásra kényszerített Nissan X-Trail személygépjárművet, amelynek 63 éves budapesti vezetőjét fegyverrel arra kényszerítette, hogy segítse őt a menekülésben.
Ezt követően az elítélt a túszt elengedte, majd beszállt a kocsiba és a sofőrrel együtt elhajtott a helyszínről – írták.
Elfogták a fegyveres szökött rabot
Elfogták azt a férfit, aki pénteken megszökött a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalóterméből, miután megszerezte egy őr fegyverét – közölte a rendőrség péntek délután a honlapján. A szökött rabra elfogása előtt a rendőrök többször rálőttek, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
A bejelentést követően a Budapesti Rendőr-főkapitányság elrendelte a főváros rendőri zárását, és hajszát indított a fegyveres menekülő elfogására. A szökevény keresésébe bekapcsolódó rendőrök a XIV. kerületi Hungária körúton figyeltek fel a Nissanra, és látták azt is, hogy a szökött rab fegyvert fog a gépkocsivezető fejéhez.
A túszejtőt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba
Hozzátették: a főváros rendőri zárásának eredményeként a feltorlódott forgalom miatt a Nissan megállt a XV. kerületi Szentmihályi út és Nyírpalota út kereszteződésénél. Az elítélt kiugrott a Nissanból, és megkísérelt megszerezni egy másik autót, de közben utolérték az őt már gyalogosan üldöző rendőrök.
A rendőrök felszólítására, majd figyelmeztető lövéseire a fegyveres férfi nem állt meg. Arendőrök többször rálőttek, majd elfogták. A férfit a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
A férfit erőszakos bűncselekmények miatt korábban már elítélték, és jelenleg is jogerős büntetését töltötte más bűncselekmény miatt.
Nem hibázott a felügyelő, akinek elvette fegyverét egy elítélt
Nem hibázott az a felügyelő, akinek elvette fegyverét az elítélt a Fővárosi Törvényszék egyik tárgyalótermében – közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BvOP) kommunikációs főosztálya az MTI-vel.
A közlemény szerint a BvOP belső vizsgálatának elsődleges megállapításai szerint a fogvatartott előállítását végző biztonsági felügyelő „feladatát a vonatkozó jogszabályi előírásoknak és belső normáknak megfelelően látta el, szakmai hibát nem követett el”.
A megfelelő rendelet szerint járt el
Kifejtették: a bírósági tárgyalás kezdetekor az ügyben eljáró bíró úgy rendelkezett, hogy vegyék le a bilincset a fogvatartott kezéről. Az elítélt ezt kihasználva támadta meg az őt előállító biztonsági felügyelőt.
A szabadságvesztés, az elzárás, az előzetes letartóztatás és a rendbírság helyébe lépő elzárás végrehajtásának részletes szabályairól szóló rendelet szerint a „büntetőügyben történő előállításkor az eljáró ügyészség vagy a bíróság elrendelheti az alkalmazott mozgáskorlátozó eszköz eltávolítását. Az előállító biztonsági felügyelő az erre vonatkozó rendelkezést köteles végrehajtani. Az intézkedés nem vonatkozhat a vezető és a lábbilincs eltávolítására” – írták.
A megtámadott felügyelő megsérült, a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházba szállították, ahol a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka és helyettese meglátogatta – tették hozzá.
A kórházban stabilizálták a lövöldözésben megsérült szökött rab állapotát
Stabilizálták az ítélethirdetés után megszökött, majd üldözés közben meglőtt rab állapotát a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézetben – közölte Bodzay Tamás orvosigazgató-helyettes péntek este az MTI-vel.
Tájékoztatása szerint a XV. kerületben történt lövöldözésben megsérült középkorú férfit súlyos, életveszélyes állapotban vitték az intézetbe.
Szakszerű ellátása megtörtént, állapotát stabilizálták, jelenleg az intenzív osztályon ápolják – tette hozzá az osztályvezető főorvos.
(Forrás: MTI)
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat