Állati
Forradalmi hangulat, a…. hol is?
Ha PC szeretnék lenni, azt írnám, hogy fogalmam sincs, ki nyeri a választásokat, de ez nem igaz. Persze, hogy van, – bár tévednék, imádok önkritikát gyakorolni – a kérdés csak az, mennyi lesz az előnye annak a Ne dud kinek.
Ha kevés volt nyolc év, kevés lesz a két hónap is!
Azt gondolom, véget kell vetni a magát demokratikusnak nevező oldalon az önfeledt taktikázásnak, az egymást kiszorító technikáknak, és nekimenni a kampánynak, a választók meggyőzésének, a jelöltek és reménybeli jelöltek megismertetésének. Ne feledjük, amihez kevés volt négy, sőt nyolc év, azt most, ebben a két kis csoffadt hónapban egészen biztosan nem lehet lejátszani.
Tessék végre ott, az ellenzék oldalán befejezni egymás cseszgetését, és velünk, választókkal, a mi megnyerésünkkel foglalkozni! Tessék végre elhitetni velünk, hogy a Fidesz nem csak legyőzhető, de le is győzik, vagy ha nem, hát becsületes harcban véreznek el, és mindent megtesznek – nem a mandátumért – értünk.
Egy Facebook – bejegyzés nyomán
Mindezt az juttatta eszembe, amit a napokban olvastam Török Zsoltnak, az MSZP választmányi tagjának közösségi oldalán:
„Vasárnap reggel a melóhelyemre sietve a villamosmegállóban egy 50+-os hölgy azt mondja: „Hajrá! Csak ügyesen!” Mosolygok és mondom: „Köszönjük szépen! Azon leszünk.”.
Gondolom magamban, hogy ez teljesen ok itt Angyalföldön.
Aztán a trolin 2 percben biztatás, tanácsadás. Inkább 45-50+-os hölgyektől. Már kezdek bízni: lehet, hogy talán még az 50+-os nőknek bejövök. 🙂 Aztán elhessegetem, hiszen hát a „troli az proli”
Korán végeztem, a hómunkások meg még dél felé javában tolják a járdát: „Maga politikus. Az MSZP csapjon már oda!” Aztán olyan szavak, amiket még leírni sem merek.
Bizakodás, reménykedés, düh, tenni akarás, polgári aktivitás, ébredés?
Valami elindult.”
A poszt alatti kommentek java kicsit kiábrándító, de éppen róluk, az ezeket írókról szól ez a jegyzet, hiszen aki veszi a fáradtságot és kommentel, az ékelődik, és az érdeklődő ember jó érvekkel meggyőzhető (Talán!).
Vissza a poszthoz: Igen valami valóban elindult, talán érdemes lenne odafigyelni rá, mert úgy tűnik, hogy politikusaink zöme, mintha nem értené, hogy kiknek a kezében van a toll, ami dönt, nem elsősorban róluk, hanem – nem félek a pátosztól – a hazáról.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is