Ez a nap
Főszerkesztő-váltás az Indexnél
Új főszerkesztője van az Indexnek, a szerkesztőség eddigi irányítója, Tóth-Szenesi Attila vezető szerkesztőként folytatja, az újság vezetését Dull Szabolcs veszi át.
Dull online újságírói karrierjét az Origónál kezdte,
majd 2014-ben, amikor a tulajdonos politikai nyomásra leváltotta Sáling Gergő főszerkesztőt sokadmagával ő is távozott, azóta az Indexnél dolgozott politikai újságíróként és szerkesztőként, az utóbbi időben pedig a sportrovat megbízott vezetője volt.
Dull Szabolcs terve az, hogy az eddigi indexes hagyományok szellemében vezeti tovább az újságot
“Öt éve kezdtem el dolgozni az Indexnél, amely már akkor is szuper hely volt – egy olyan lap, ahol bármit meg lehet írni, bármit ki lehet mondani, és egy olyan közösség, amely az évek során egyre összetartóbb lett. A lapnál újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként is mindig azt tapasztaltam, hogy mindenki azért dolgozik, hogy gyorsak, pontosak, színesek, lényegre törőek és a legolvasottabbak legyünk. Megtisztelőnek és persze nagy kihívásnak tartom, hogy mostantól főszerkesztőként folytathatom”
Az új főszerkesztővel továbbra is biztosítható lesz az Index függetlensége, az újság megőrzi majd a társadalomban betöltött fontos szerepét és piacvezető pozícióját
-mondta a kinevezésről Bodolai László elnök.
A leköszönő főszerkesztő, Tóth-Szenesi Attila
2017 júniusa óta állt a piacvezető online hírportál élén. Azt mondja, ez az időszak élete nagy kalandja volt.
“Egy olyan időszakban lettem az Index főszerkesztője, amikor a lap alapítványi tulajdonba kerülésével nem lehetett tudni, mennyire lesz működőképes az új szervezeti felállás. Azóta két és fél év telt el, életem nagy kalandja volt ennek a pozíciónak a betöltése. Főszerkesztőként mindig volt bennem egy hiányérzet, egy mind erőteljesebb belső konfliktus: nem tudok eleget foglalkozni azzal, ami lassan húsz éve az életem egyik legfontosabb része, az újsággal – akár szerkesztőként, akár tartalmi projektek felelőseként, akár szerzőként.
Új munkakörömben, az Index vezető szerkesztőjeként éppen ez lesz a dolgom. Szabolcsot régóta ismerem, a munkát nem most kezdjük, csak folytatjuk, az újságírásról vallott felfogásunk nagyon hasonló, és emberileg is közel állunk egymáshoz. Tudom, hogy rátermett főszerkesztője lesz az Indexnek, akivel nekem is öröm lesz együtt dolgozni”.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat