Kerítésen innen
Fővárosi Nyomozó Ügyészség: Iványi Gábort hatóság elleni erőszakkal vádoljuk
Azzal gyanúsítja a Fővárosi Nyomozó Ügyészség Iványi Gábort, hogy a két évvel ezelőtt, 2022. február 21-én a Dankó utcában tartott, előre be nem bejelentett NAV-razzia során a vezetésével a hatóság elleni erőszak történt – mondta el a Népszava kérdésére a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezető lelkésze azután, hogy csütörtök reggel kijött a vádhatóság épületéből, ahova gyanúsítottként idézték be.
5 – 10 év
Iványi Gábor elmondta,
a hatóság elleni erőszak büntetési tétele 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés.
Ő alaptalannak tartja a gyanúsítást,
nem is tett vallomást az ügyben.
Amíg Iványi Gábor bent volt, a szimpatizánsai transzparenst tettek ki a következő kérdéssel:
„Holnap már keresztrefeszítés is lesz?”
A NAV emberei 2022. február 21-én a MET központjában és a gazdasági hivatalában is razziát tartottak, válogatás nélkül foglalva le minden adathordozót és hivatalos iratot. A MET szerint az adóhatóság azóta sem adott semmiféle információt, az elvitt személyi és egyéb anyagokat, számítógépeket pedig nem szolgáltatta vissza.
„Egyházüldözés Nagycsütörtökön!
Ma reggel 9 órára gyanúsítottként idézte be Iványi Gábort a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. Döbbenet, hogy ilyen szintre jutott a magyar kormány Iványi intézményeit lassú kivéreztetésre, majd teljes megsemmisítésre ítélő mérhetetlen kegyetlensége és gonoszsága!
Ez kezdetektől fogva egy célzott politikai üldözés, amelyet Orbán Viktor arra az egyházra mér, ami nem volt hajlandó pros*tituálni önmagát és eladni a Mesterét 30 ezüstért. Szemben sok másik egyházzal.
Ez az ügy is mutatja azt, hogy az orbáni rezsimnek semmit nem számítanak a magyar társadalom legsérülékenyebbjei: a szegények, a nincstelenek, a földönfutók! Azok, akiknek leginkább szükségük lenne oltalomra.
Iványi Gábor azoknak lett végső mentsvárává, aki teljesen elvesztek. És ez az ő legfőbb bűne! Ezért hurcolja meg a hatalom őt ma, akárcsak a Mestert nagycsütörtökön”
– írta Perintfalvi Rita közösségi oldalán.
Szerző
Friss
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
- Készülj! Így kerülheted el a hőgutát
- Marika néni: Tisztelt Rambó úr! Alig két hete, hogy a tagja vagyok a Harcosok Klubjának….
- Horoszkóp-üzenet: Rák érzelmi hullámvasútra, az Ikrek szócsatára, a Bak tervei megvalósításának kezdetére számítson ezen a hétvégén
- Orbán másodlagos frissességű traktorozása újrahasznosítva
- A négy legbátrabb csillagjegy – amikor a bátorság határozza meg a jellemet
- Hadházy: ne nekem legyen igazam… – Ám, ha mégis?
- Közlöny van róla…: részletesen a nyugdíjasok 30 ezres utalványáról
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között