Nem csak Magyarországon, Franciaországban is tüntetnek – helyszíni tudósítás

Nem csak Magyarországon, Franciaországban is magas fokon mozognak a társadalmi feszültség mutatói. Március vége, április eleje óta 30-35 egyetem diákjai, tanárai, a vasutasok, postások, kórházakban ápolók és ápolónők, vállalatok takarítónői sztrájkolnak. A szakszervezetek és a sztrájkolókat támogató pártok, civil szervezetek tüntetnek.

Szombaton Marseilles-ben harminc ezren vonultak fel. A Nantes melletti környezetvédő ZAD-kommuna az ellene indított fegyveres csendőri támadással szemben fegyvertelenül áll harcban. Ők is, a sztrájkolók is a média ontotta propaganda ellenére a közvélemény jelentős részének szolidaritását élvezik, és az egy éve megválasztott Emmanuel Macron legitimitását különböző fórumokon egyre többen megkérdőjelezik. Ennek ellenére az elmúlt hetek mutatják, az államfő nem fél az ellenfelek halmozásától.

A sztrájksorozatot a diákok kezdték az érettségi reformja ellen, amely gyakorlatilag az érettségi eltörléséről szól: a minden diákot egyenlő feltételek elé állító gimnáziumi végvizsga helyett a végzősök a négy gimnáziumi év osztályzataival és egy motivációs-levéllel kérhetik felvételüket valamelyik egyetemre. Az egyetemeken a diákok az esélyegyenlőtlenség, a tanárok is főleg emiatt, plusz a meg nem fizetett többletmunka és a munka lebonyolításához szükséges eszközök hiánya miatt ellenzi a reformot.

A hét elejének eseménye, hogy a normandiai rouen-i egyetem bejelentette a reform száz százalékos bojkottálását: minden jelentkező diákot fel fognak venni, ami egyet jelent a reform előtti gyakorlat folytatásával. A párizsi Tolbiac egyetem és a Párizs melletti Nanterre egyetem teljes blokád alatt áll, oktatás helyett viták folynak meghívott előadókkal. Nanterre-ben a részvizsgákat elnapolták bizonytalan időre, és a tanárok mindenkinek a maximális jegyet, 20/20-at adták.

A Lille 2 egyetemen nem ilyen békés a hangulat. Itt rendőrségi felügyelet alatt zajlanak a vizsgák. A vizsgára érkező diákokat és vizsgáztató tanárokat hétfőn rendőrkordon és gumibot fogadta; a rendőrök gumibottal terelték be a diákokat a vizsgaterembe. Az enyhén szólva feszült hangulatban a diákok közgyűlést hívtak össze és a tanárok egy részének támogatásával a vizsga megtagadása mellett döntöttek. Montpellier-ben hasonló erőszakos beavatkozások voltak: itt a múlt héten a dékán hívott be az egyetemre egy fekete álarcos verőlegény-csoportot a sztrájkoló diákok megzabolázására. Még nem bizonyított a dékán és a fekete álarcosok kapcsolata, de az országos felháborodás hatására a dékánnak le kellett mondani. Továbbra is rendőri felügyelet alatt áll az egyetem, de az ideiglenesen kinevezett adminisztrátor diszkrétebb, mint a rosszemlékű dékán, ő e-mail-körlevelében utasította a tanárokat, hogy tartózkodjanak minden nyilvános megnyilvánulástól, a Facebook, tweet, whats’up stb. használatától.

A vasutasok az Állami Vasút (SNCF) privatizálását előkészítő, kedden parlamenti szavazásra vitt törvény visszavonásáért sztrájkolnak. A kormány, ahogy ezt a szokás megkívánja, a vasutasokat a kiváltságaik önző védelmével vádolja, és számít arra, hogy ezzel az érvvel sikerül őket elszigetelni a többi szektor elégedetlen dolgozóitól és az utazó közönségtől. Önmagát a józan ész, azaz a rentabilitás védangyalának festi le, de úgy tűnik, hogy a privatizálás, a rentabilitás általános jótékony hatását egyre több közgazdász és dolgozó átlagember megkérdőjelezi. A vasutak esetében különösen kevés a hívők száma. Az EU-ban Franciaország népe előtt a legrémisztőbb példa Nagy Britannia, ahol a pozitív ígéretek ellenére a privatizálás után a befektetések, a személyzet száma drámaian csökkent, a vonatjegyek ára, a balesetek és a késések száma ezzel szemben riasztóan megemelkedett. A német Bundesbahn sem vonzó példa.

Egyre többen rádöbbennek, hogy a vasutak, az iskolák, egyetemek és a kórházak jelentik Franciaországban az utolsó még nem kiárusított közszolgáltatásokat, és hogy a többi közszolgáltatás (gáz, villany, víz telefon) már megtörtént privatizálásával se az alkalmazottak, se a szolgáltatások használói nem jártak jól. Egy április elején rendezett nagygyűlésen egy felszólaló CGT vasutas a reformterv egyik felháborító vonását abban látta, hogy a „konkurrencia” szó 84-szer szerepel a reformtervben, míg a „dolgozók munkahelyi jóléte” egyszer sem. Ő, mondta, nem akar a konkurrencia katonája lenni, ő a munkában élvezetre vágyik. És még valamire, hogy értelmet lásson a munkájában.

Ami a közvéleményben a legnagyobb felháborodást váltja ki, az a Nantes melletti Notre-Dames-des-Landes-on kialakult ZAD (Zone á Défendre, magyarul: védelemre szoruló terület) április 9-ikén elkezdett katonai letámadása. Néhány szót az előzményekről, Notre-Dame-des-Landes-on harminc éve az egymást követő kormányok több-kevesebb energiával a közeli nantes-i repülőtér helyébe egy újat szándékoztak építeni a növekvő helyi és országos ellenállás ellenére. Korábban főleg a környék falui, kisvárosai, az elmúlt tíz évben közgazdászok, szakbizottságok és környezetvédők bizonyították a terv értelmetlenségét és környezetre káros voltát.

A környezetvédők között a zadisták (így nevezik a ZAD lakóit) léptek radikális ellenállási akcióba. Szokásuk szerint odatelepednek a védelemre szoruló területre, és az ott honos mezőgazdák mintájára, velük együttműködve, ők is földet művelnek, jurtában, vagy másféle maguk által épített házakban laknak, közösségi életet élnek.

Amikor Sarkozy fejébe vette, hogy megépíti a repülőteret, akkor a zadisták ezt a területet Zad-nak is nyilvánították és fokozatosan mintegy kétszázötven zadista odatelepedett, itt kezdtek peace and love módra élni, gyerekeket nevelni, gazdálkodni. 2009-ben voltak az első erőszakos beavatkozások ellenük, és ezek folytatódtak Hollande elnöksége alatt is, de a ZAD ellenállt a buldózereknek és az egész ország szimpátiáját, támogatását élvezte – kivéve a környezetrombolókét. Macron a választási kampányában megígérte a repülőtér felépítését, de végül ez év januárjában beadta a derekát. Január 17-én miniszterelnöke hivatalosan bejelentette, hogy „Notre-Dames-des-Landes területén nem lesz repülőtér”. Ezzel egyidőben azonban katonai erőket összpontosított a kormány a ZAD körül, tehát az örömöt, a diadalmámort az aggodalmak tompították országszerte. De nem történt semmi, az aggodalmak is elmúltak addig, amíg április 9-ikén lecsapott a katonaság a ZAD-ra. Miért nyitott most új frontot a kormányfő? A sokk-stratégia, a társadalom állandó zaklatásának része ez is?

Megválasztását követően Macron többször kifejezést adott az újságírók iránti megvetésének. Július 14-ikén se tartotta meg a hagyományos elnöki sajtóértekezletet, mondván, hogy az újságíróktól nem várhatja el, az ő komplex világlátásának (sic) megértését. Az utóbbi egy-két héten azonban valami megváltozott, egymás után adja a TV interjúkat, általános iskolában magyarázza el politikai és gazdasági terveit, a pedagógia eszközeit próbálja kiaknázni. Legutóbbi, április 15-ikei interjúját jelentős kommunikációs munka előzte meg.

A három és fél millió nézőt vonzó, két és félórás interjú nagy meglepetés volt. A jobboldali BFM-TV és a baloldali Mediapart két vezető újságírója kényes kérdéseket tett fel az «is-is» stílusról ismert elnöknek a társadalmi elégedetlenségről, a ZAD-ról, társadalmi, gazdasági elképzeléseiről, és amikor Macron szokásos kommunikációs technikájával homályos magyarázatokba burkolózott, akkor a két újságíró addig ismételte neki a kérdést, amíg az elnökből sikerült kicsikarniuk a választ. Ilyen interjút hosszú évek óta nem látott-hallott a TV-közönség. „Jupiter kénytelen volt leszállni az Olympuszról”, kommentálta a Média, egy internet-TV elemzője. Vagy talán a sokk-stratégia eszközei kezdenek kimerülni?

Körösi Zsuzsa, Párizs

Kapcsolódó:

Franciaországban összecsaptak a kormányellenes tüntetők és a rendőrök