Gábor György: a magyar egyházak nagy része a hatalom, a politika és pénz pórázán él

Gábor György vallásfilozófus, egyetemi tanár a NER „hitvilágáról” is beszélt a Magyar Narancsnak adott interjújában. Az egyetemi tanár szerint a 2011-es filozófusellenes hecckampánynak precedensértéke volt. A kritikai módon gondolkodó, kánonokat megkérdőjelező filozófusokat akartak megregulázni, ezért nem is vitát kezdeményeztek, hanem azonnal kriminalizált a hatalom.

A hazugság felmelegítve is hazugság marad

„Pillanatok alatt bűnözők lettünk, mintha loptunk volna. Bár azóta egyértelműen kiderült mindenkinek, hogy az egészből semmi sem volt igaz, most újra elkezdték elővenni a „sztorit” a kormánypropagandában. Mert most le kell járatni az Akadémiát. Őszinte leszek, nincsenek illúzióim az MTA- val kapcsolatban. Amikor akadémikus barátaim felkészülve, racionálisan és józanul érvelnek ebben a helyzetben, akkor velük száguld és ujjong a lelkem, és ez nem irónia. De nonszensz, hogy ma Magyarországon érvelni kell a tudás mellett.”

Kitért arra, hogy évek óta folyik a vita arról, hogy minek nevezzük az Orbán-rendszert, maffiaállamnak, illiberális demokráciának, esetleg hibrid rezsimnek:

„Ez engem egyrészt szórakoztat, másrészt bosszant, mert reménytelen vállalkozás: akkor tudjuk elnevezni majd, amikor már elmúlt. Arisztotelész aszerint osztályozza a politikai rendszereket, hogy közjót vagy magánérdeket szolgálnak. Előbbire példa a királyság, ami egy ember uralma a közjóért, az arisztokrácia, ami kevés emberé, és a politeia, ami sok emberé. Ezzel ellentétben áll a türanneia, ez egy ember uralma magánérdekből, az oligarchia, ami kevés ember önérdeke, és a demokrácia, ami sok ember uralma önérdekük mentén. Az Orbán-rendszer türanneia: egy központi hatalom uralkodik magánérdekek mentén.”

1989-90 nagy történelmi tévedése

Hangsúlyozta, Magyarország a rendszerváltás pillanatában azt gondolta, hogy többet nem jöhet el az egypárti diktatúra. Az akkori véleményformálók és döntéshozók nem érezték, hogy biztosítékokat kellene beépíteni a rendszerbe. Lett egy alkotmány, és az valójában már 94′-ben produkált egy kétharmadot, amivel csak józan önkorlátozás nyomán nem éltek vissza:

„Kiderült, hogy a kiépített rendszer kiszolgáltatott a mindenkori hatalomnak–Orbán ezért mondta azt, hogy egyszer kell csak győznünk, de akkor nagyon.” /……. / „A kultúrát, a tudományt, művészetet, oktatást a rendszer nem a szolgálólányává akarja tenni, hanem cseléddé minősíti: vagy beállsz a cselédsorba, vagy nem létezel, sőt ellenség vagy. Egy magánérdekekre épülő rendszerben ezek a legveszélyesebb területek, hiszen ezek igénylik leginkább a szabadságot, a szellem szabadságát, a kánonok folytonos újragondolását. Ezért kell leépíteni az oktatást, ezért tiporják már régen két lábbal az egyetemek autonómiáját.” /…… / Az Akadémiával az a baja az Orbán-rendszernek, hogy megtestesül benne a szellem szabadsága. Nem a pénzzel és az erőforrásokkal van a gond. Nekik az a tudomány, amit ők irányítanak, az a jog, amit ők alkotnak.”

Kiemelte, hogy a hit és a tudás között nincs hierarchia, érdemes úgy tekinteni rájuk, mint a világ két különböző elsajátítási módjára. Mindenki mindkettőt alkalmazza. A jövőről viszont csak hitalapon lehet beszélni:

„Az Orbán-rendszer állítása az, hogy holnap el fogják árasztani az országot a migránsok, és ha ezt sokan elhiszik, akkor mindegy, hogy hány ellenérvet tudunk felhozni. Ezt hívjuk populista manipulációnak, és ma remek eszközök állnak a rendelkezésre hozzá. A reformáció a könyvnyomtatást használta ki, ma az internetet lehet bevetni. Egy politikus ma pontosan tudja, hogy a kódolt beszédet, a ki nem mondott mondatokat majd kiegészítik, megfejtik a kommentelők.” / ………… / És Orbán kiválóan játssza ezt a szerepet, mert tudja, hogy a közönség mit akar hallani: szülessen sok-sok magyar. De mi lesz velük , ha a nagy részük kivándorol? Mennyibe kerül mindez? Milyen oktatásba engedjük be ezeket a „drága” gyerekeket? Ez mellékes.”