Banánköztársaság
Gábor György: az önkiütés immár nem kínos baleset, hanem zseniális sakkhúzás
„Kiderült. Most már tényleg tudjuk. A 2025-ös Budapest Pride nemhogy nem volt kudarc, hanem minden idők legzseniálisabb politikai csapdája. Legalábbis a kormányzati sajtó szerint. Orbán Viktor valójában akarta, hogy a rendszerváltás óta nem látott méretű szivárványos menet végigsöpörjön Budapest utcáin. Sőt: ez volt a célja…” – kezdte bejegyzését Gábor György vallásfilozófus közösségi oldalán.
„Bravó!
A politikai stratégia új magaslata: úgy megbukni, hogy utólag kijelenthessük: pont így volt tervbe véve. Itt tartunk. Az önkiütés immár nem kínos baleset, hanem zseniális sakkhúzás.
És most komolyan:
ha ez mesterterv volt, akkor Hitler Sztálingrádnál szándékosan fagyasztotta meg a hadseregét, Napóleon csak a cári vendégszeretetet akarta tesztelni Moszkvában, Rákosi csupán a kommunista lakótelepi létformát óhajtotta laboratóriumi körülmények közt kipróbálni az Andrássy út 60. alagsorában, és a Titanic kapitánya valójában jéghegyfanatikus volt.
Mert ha Orbán tényleg „ezt akarta”, hogy saját beígért Pride-tiltása után végül többszázezres, vidám, kormányellenes tömeget kapjon az utcákra, akkor minden stimmel. Csak akkor nem miniszterelnök, hanem önsorsrontó hadvezér, kartonpapírból.
És nem ez volt az egyetlen „prognózisa”
Két évindító mondatát kéne most bekeretezni és kitenni minden politológia tanszék falára, mint iskolapéldát a politikai kommunikáció önsorsrontó retorikai hajlamára. Így szóltak:
- „A 2025-ös év a gazdasági repülőrajttal indul.”
- „Budapesten nem lesz Pride, annak szervezése felesleges, kidobott pénz és idő.”
Ez volt a politikai program. A prognózis. És itt van a félreértés magja. Egy politikus ugyanis nem meteorológus, s nem is hobbijós. Nem azt mondja, hogy „talán esik, talán nem.” Egy politikus nem álmodozik, hanem programot hirdet. Ahogy Max Weber írja: a politikában a szándék kevés, egyedül a következmény számít.
A „prognózis” egy kormány szájából nem vágy, nem tipp, nem gondolatkísérlet, hanem afféle parancs vagy utasítás a valóságnak. Ám ha nem teljesül, nem a valóság csődöl be, hanem a politikusi akarat és maga a politikus, aki rosszul mérte föl a valóságot.
És lám, mindkét prognózis bedőlt
A gazdaság? Repülőrajtból földbe csapódás lett. A forint hullámvasúton, az infláció visszatért, a beruházások leálltak, a költségvetés pedig egyre inkább a bűvészkalap, amelyből már csak a nagy semmit lehetséges előhúzni.
És a Pride? Megvalósult. Sőt: megsokszorozódott. A tiltásból tüntetés lett, a rettegésből öröm, a szégyenből szabadság.
És itt jött a fordulat. A hátraarc. A „nem úgy gondoltuk”. A mesterterv-ideológia.
Az új narratíva így szól:
Azért ígértük meg, hogy nem lesz Pride, hogy aztán annál nagyobbat lehessen tartani, és ezzel lelepleződjék az ellenzék. Azért ígértük a repülőstartot, hogy még látványosabb legyen, milyen ellenszélben dolgozunk. Azért zuhanunk, hogy legyen honnan felemelkednünk.
Ez persze már rég nem politikai stratégia. Ez babona. Ez a magyar kormányzás mágikus ráolvasási gyakorlata: a történtek nem számítanak, csak a mellé gyártott kamu-eposz.
A fiatalok pedig azért menekülnek külföldre, mert ez is egy mesterterv: valójában így exportáljuk a nemzeti nagyságot.
Ez az a világ, ahol minden visszavonás stratégiai rugalmasság, minden katasztrófa előrelátás, minden hazugság nemzeti önvédelem. A botrány nem elhallgatnivaló, hanem PR-eszköz.
A bukás nem bukás, hanem csak a legkiválóbb és legbeavatottabb elmék számára felismerhető siker. A hátba szúrás pedig vitorlákat dagasztó „hátszél”.
De ha ez tényleg mind mesterterv, akkor nem volna épp ideje kipróbálni, mi történne, ha végre nem lenne mester?”
Szerző
