Connect with us

Kerítésen innen

Gálvölgyi János: rá kellett jönnöm, nem olyan természetes, nem olyan nyilvánvaló, hogy az ember jól van

Megosztás

Ez egy elmaradt riport. Nálad maradt el, úgy érzem úgy tisztességes, hogy nálad fejezzem be. Ennyivel tartozom neked – mondta Gálvölgyi János a Fókusz riporterének, aki azt is hozzátette, hogy kálváriájáról a Fókusz kamerája előtt fog utoljára a nyilvánosság előtt beszélni.

Megosztás

Ez egy elmaradt riport. Nálad maradt el, úgy érzem úgy tisztességes, hogy nálad fejezzem be. Ennyivel tartozom neked – mondta Gálvölgyi János a Fókusz riporterének, aki azt is hozzátette, hogy kálváriájáról a Fókusz kamerája előtt fog utoljára a nyilvánosság előtt beszélni.

Gálvölgyi János május 10-én reggel, otthonában lett rosszul

Nehézlégzésre panaszkodott és félrebeszélt. Miután a mentők közel ötven perc után sem indultak el, így a két lánya Eszter és Dorka vitte kórházba, állapota olyan súlyos volt, hogy lélegeztetőgépre került és mélyaltatásban tartották. Napokig életveszélyben volt az ország egyik legnépszerűbb színésze. Egy ország aggódott és szurkolt Gálvölgyi Jánosért, akinek rosszulléte napján éppen a Fókusz riporterével, Fehér Istvánnal találkozott volna egy riport erejéig, ám lemondta.

Ott szakadt el a film, hogy én még felhívtalak téged szerda reggel, hogy lemondjam az interjút, mert nem érzem magam jól. Legközelebbi ébredésem három nappal később az intenzív osztályon volt

– mondta a színész most, aki egy riport kedvéért régi iskolájába látogatott volna el a Fókusz szerkesztő-riporterével, ám rosszulléte miatt erre sajnos már nem került sor.Ez egy elmaradt riport.

Nálad maradt el, úgy érzem úgy tisztességes, hogy nálad fejezzem be. Ennyivel tartozom neked

– mondta Gálvölgyi János a Fókusz riporterének, aki azt is hozzátette, hogy

kálváriájáról a Fókusz kamerája előtt fog utoljára a nyilvánosság előtt beszélni.

Nem volt komoly előjele a rosszullétnek

Gálvölgyi János a rosszullétét megelőző napokban gyengeségre panaszkodott a környezetének, de két nappal korábban még játszott a Rózsavölgyi Szalonban. Egy betegeskedő, idős, nagy színészt alakított, de már ott sem érezte jól magát. Azt mondja, pont annyira, amit általában egy legyintéssel el szoktak intézni, például fronthatásra hivatkozva. Másnap még covid-tesztet is csinált, ami negatív lett.

Veszel egy nagy levegőt és nem megy le

– pontosan így érezte magát végzetes rosszulléte előtt a színész, aki a történtekből már nem sokra emlékszik.

Annyi emlékképem van, hogy megyek két lépcsőt, aztán már Dorka lányom kocsijában ülök, be vagyok kötve, Eszter lányom hátulról átölel.

Tüdőembólia, szívinfarktus, szívelégtelenség – sok hír felröppent a sajtóban arról, hogy mi okozhatta a színész rosszullétét

„Nem volt tüdőembóliám, bakteriális szív- és légzés tüdő elégtelenségem volt, ami egy fertőzés”

– mindezt Gálvölgyi János, Merkely professzortól tudja, akinek egész életében hálás lesz szolgálatáért, ugyanúgy, ahogy Dr. Gál Jánosnak is, aki az intenzív osztályon ápolta, továbbá hálás a Városmajor összes dolgozójának, akik hozzásegítették a felépüléséhez.

Ezek az emberek olyan csodálattal dolgoztak, az ápolónők éjjel-nappal. Nem tudok elég hálás lenni ahogy velem velünk bántak. Üzenem a szóvivőnek – nem mondom ki direkt a nevét – hogy nincs protekció!

– mondta Gálvölgyi János, aki szerint kortól, nemtől és hovatartozástól függetlenül mindenkit megfelelően elláttak a szakemberek a kórházban, amiért nem tud elég hálás lenni.

Több telefonhívás után sem indult el a színészhez a mentő

Ahogy arról az RTL Híradó beszámolt, azért a lányai vitték kórházba, mert majdnem egy órát vártak hiába a mentőre. Gálvölgyi lánya, Dorka a Híradónak arra utalt, szóváltásra került sor közte és a mentők diszpécsere között, és az utóbbi lecsapta a telefont.

Erről az egész mentős dologról egy árva hangot nem tudok mondani, hiszen én csak benne voltam egy szituációban, mint egy rossz statiszta, akinek nincs szerepe

– mondta a színész, akinek teljesen kiesett az idő a rosszulléte után. Az eset másnapján az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Radió 1-ben azt mondta, sajnálják, ami történt, de a mentőellátásban nem számít, hogy ki a híres ember, és ki nem, az alapján döntenek, melyik ember van súlyosabb állapotban. A mentőszolgálat végül több szabálytalanságot is megállapított, a rendőrségi vizsgálat még mindig tart, Gálvölgyi családtagjait a közelmúltban tanúként hallgatták ki. Győrffy Pál, szóvivő május 18-án így nyilatkozott az ügyről az ATV podcast műsorában:

Még mindig nem fekete-fehér ennek a hibának a súlya. Persze sajnálom, elnézést kérünk, ezt el lehet mondani, lehet fel kellett volna hívnom a családot vagy a lányát.

Gálvölgyi lányai azonban még hivatalos bocsánatkéréssel nem találkoztak

Egyikünk se látta ezt az adást, egyikünket se hívták hivatalosan és nem hivatalosan sem.

Pintér Sándor belügyminiszter a Gálvölgyi-ügy nyomán belső vizsgálatot indított a mentőszolgálatnál, melynek részeként a segélyhívások kezelésről is kértek adatokat. A belügyminiszter által elrendelt vizsgálat óta jelentősen, mintegy 25-30 százalékkal emelkedett a legsürgősebbnek minősített esetek aránya.

Volt, amikor egy hajszálon múlt az élete

A fertőzés miatt Gálvölgyi János tüdeje és a légzése is összeomlott, így került életveszélyes állapotba. Volt, amikor egy hajszálon múlt az élete.

A legborzasztóbb három hét volt az életünkben

– mondta a színész lánya, Gálvölgyi Dorka. Több mint három nap után kezdték el felébreszteni, így lassan ő is ráeszmélt arra, hogy hol is van és mi történt vele.

„Annyira kábult voltam, hogy igazándiból nem konstatáltam mi van, nem tudtam, hogy kerültem oda, de aztán jöttek a lányok és elmondták.”

A felépülés és gyógyulás küzdelmes napjaira viszont már jól emlékszik.

Az meglepett, hogy nem tudok beszélni, mert tele voltam csövekkel. Úgy éreztem, beszélek, de közben nem jött ki hang a torkomból

– számolt be lábadozásáról Gálvölgyi, aki írásban kommunikált, amíg nem tudott beszélni. Az első szó, amit leírt a „köszönöm” volt.

Az intenzíven sok választási lehetőséged nincs Mindennek örülsz, hogy feltudsz ülni, hogy megállsz az ágy szélén és fognak hárman, hogy el ne dőlj

– színésznek már az is sikerélmény volt, ha elért egy pohár vizet, de aztán napról napra jobb lett az állapota, olyannyira, hogy már automatikusan elkezdte mondani magában a meglévő szerepei szövegeit. Innen tudta, hogy már kezd jobban lenni.

A teljes interjút itt nézheti-olvashatja!

Szerző