Connect with us

Koronavírus

Games must go on!

Megosztás

Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) elnöke, olyan mint „Sehallselát Dömötör”, egész egyszerűen ügyet sem vet a környezetére. Miközben már a fél világ bezárkózott, egész Európában, de a tengerentúlon is felfüggesztettek minden sporttevékenységet, addig az ötkarikás szervezet a tokiói olimpiára készül.

Néhány héttel ezelőtt Bach úr első reakciója

az volt, hogy a nemzetközi olimpizmus készen áll és felveszi a kesztyűt a koronavírussal szemben. Persze a nagyhatalmú elnök arról már egy szót sem mondott, hogy konkrétan milyen lépéseket tesz az IOC ennek érdekében.

„Remek egység és szolidaritás jellemzi az olimpiai mozgalmat a felkészülés és különösen a kvalifikáció tekintetében. Nagyon büszke vagyok erre, hiszen rengeteg nemzeti olimpiai bizottság, ország és szövetség dolgozik együtt azért, hogy kezelje a vírus által támasztott kihívást.”

Újabb egy hét elteltével

Bach levelet intézett az olimpiára készülő sportolókhoz, újabb semmitmondó igyekezet arra, hogy csökkentse a veszélyérzetet és mindenkit megnyugtasson.

„Tisztában vagyunk vele, hogy a folyamatban lévő olimpiai kvalifikáció kihívásokkal teli és sok rugalmasságot kíván tőletek, a nemzeti olimpiai bizottságoktól és a nemzetközi szövetségektől. Néhányatoknak módosítani kellett a versenynaptárát, a felkészülési és utazási terveket a versenyhelyszínekben beálló változások és utazási korlátozások okán. Engedjétek meg, hogy személyesen fejezzem ki hálám eme rugalmasságért és szolidaritásért, erről szól az igazi olimpiai szellem.”

Szóval a felelős vezető a kvalifikáció miatt aggódott, a sportolókért már kevésbe, arról pedig semmilyen mondanivalója nem volt, hogy az IOC mit tesz koronavírus-járvány ügyben.

„Találkozunk a 2020-as tokiói olimpiai játékokon, addig is a legjobbakat kívánva, őszinte tisztelettel” – zárta a levelét Bach.

A totális vakság és tehetetlenség következő lépcsője az volt,

hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság március 12-én Görögországban ugyanúgy meggyújtotta az olimpiai lángot, mintha mi sem történt volna a világban.

A helyszínen Bach arról beszélt, hogy júliustól a felkelő nap országa tárt karokkal várja majd a 206 nemzeti olimpiai bizottságból és a NOB menekültekből álló csapatának több mint 11 ezer sportolóját.

„Az olimpiai közösség meg fogja mutatni a világnak, hogy az embereket összetartó egység erősebb a megosztó erőknél” – zárta beszédét a sportvezető.

A beszédeket követően Héra templomához mentek a résztvevők, ahol 33 nő, pontosabban 31 papnő, 1 koreográfus és 1 főpapnő várta a közönséget. A papnők a főpapnő vezényletével Apollóhoz imádkoztak, majd meggyújtották a tokiói 2020-as olimpiai játékok lángját.

Thomas Bach még a helyszínen interjút adott

az IOC-nek és továbbra sem volt hajlandó semmit sem mondani arról, hogy a nemzetközi szervezet milyen forgatókönyvvel készül a nyári olimpiára. Csak a kvalifikáció nehézségeiről volt hajlandó nyilatkozni, szerinte minden megy a maga útját és a tervek szerint megrendezik a 2020-as Nyári Olimpiai Játékokat.

„Csak arra biztatom a sportolókat, hogy teljes gőzzel előre, ami a kvalifikációt illet, hogy aztán majd tárt karokkal üdvözölhessük őket egy igazán remek tokiói olimpián.”

Szóval nem készülnek halasztásra, lényegében nem tesznek semmilyen intézkedést

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság valóban se hall, se lát; megy a maga útján és kizárja a külvilágot. A koronavírus-járvány megfékezésének jelenleg egyetlen módja, ha minél kevesebb emberi kontaktus történik. A fél világ bezárkózott és várja, hogy a dolog jobbra forduljon.

Egy olyan esemény, mint az olimpia táptalaja lenne, lehetne a járvány újbóli fellángolásának.

Jelenleg Japán nincs még ezer ismert koronavírusos eset sem, ám éppen ez jelzi, hogy ott később fut fel a járvány.

A tokiói olimpiai faluba a világ szinte minden országából közel 20 ezer sportoló és edző lenne elszállásolva. Mondani sem kell, hogy ezt a tömeget képtelenség lesz kezelni. Ha csak nem két héttel korábban szállásolnak el mindenkit és azonnal karanténba is zárják az egész olimpiai falut.

De erről még egyetlen szót sem hallottunk Bach úrtól.

A jelszó még mindig az, mint az 1972-es müncheni játékok idején, amikor két nappal a palesztin terroristák által elkövetett izraeli sportolók lemészárlása után a NOB akkori elnöke, Avery Brundage azt mondta.

„Games must gon on”

azaz, a játékoknak folytatódniuk kell.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük