Bedurvult az utolsó pár napra az amúgy sem leányálom kampány. Folyik az üzengetés látszólag egymásnak, valójában az arra fogékony, még bizonytalan szavazóknak. Hogy utána együtt isznak-e...
A KDNP – mint fantompárt – képviselője, Harrach Péter is ráerősített az orbáni fenyegetésre, ha kapnak még négy évet, az első dolguk lesz leszámolni azokkal, akik...
Érdekes állítást fogalmazott meg Németh Szilárd – a gázár őre – közösségi oldalán. E szerint, úgy véli, hogy aki nem Budapesten született, az migránsnak számít. Mit szólnak...
A vita résztvevői: Szél Bernadett az LMP, Vona Gábor a Jobbik és Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltjei. A műsor szerkesztői meghívták a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltjét, Orbán Viktort...
Az Együttnek a következő négy évben is lesz parlamenti képviselete és helye van egy koalíciós kormányban – jelentette ki a párt miniszterelnök-jelöltje csütörtöki, budapesti kampányzáró rendezvényükön....
A kormánybarát szócső a Demokrata főszerkesztője Ki mit ígér című írását az ellenzék ostorozásával indítja. Ezután kibontja ezeket a témákat majd olyan dolgokat ír le, amik...
A jobb, boldogabb és európaibb Magyarországot ma csak az MSZP-Párbeszéd szövetség képes elhozni a magyar választópolgároknak – mondta a két ellenzéki párt közös miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten,...
Kifakadt Setét Jenő, az egyik legkiválóbb roma polgárjogi aktivista. Setét senkit sem kímélt, kitálalt és kőkeményen kiosztotta a cigányság valamennyi árulóját. „Látlak titeket, képmutatók! Egész évben...
A mindennapi gyűlölködés és az állami szintre emelt, köz- pontosabban pártszolgálati média (MTVA, TV2, Mediaworks, Ripost, Echo TV, etc.) agymosása ellenére, egy biztos: április 8-a után...