Kányádi Sándor június 20-i halálhíre kapcsán született az alábbi cikk. A Városi Kurírban már közzétettük Kányádi Sándor pályaképét. Most egyik legmegrázóbb költeményével búcsúzunk – amit a...
Állandó szerzőnk, Felvidéki Judit filmrendező Egyszer volt, hol nem lesz című könyvéről is írt a Népszavában Sebes György, aki joggal nosztalgiázik azon, hogy egykor milyen jó...
Csárdi Antal, az LMP országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatója után az MTI-nek telefonon elmondta: pártja hétfőn módosító javaslatot nyújt be a kormány adócsomagjához azért, hogy az...
Immár nyakig merültünk a tökbe. Abba a tökbe, amit a tinik állandó jelzőként használnak töklelkesen és tökhanyag egyszerűséggel. Tökjó filmeket látnak, tökjó cuccokra vágynak a tökhelyes...
Egy brazil művész, Gabriel Nardelli Araújo klasszikus festmények híres alakjait helyezi át az eredeti festményből mai körülmények közzé a Photoshop segítségével. A 28 éves művész képeit...
Elszoktunk a szimbólumoktól, a metaforáktól. Mi az utóbbi időben annyira beperesztrojkáztunk, hogy nekünk már gyáva szimbólumokra, meg metaforákra, meg groteszkbe való áthangolásra semmi, de semmi szükségünk....
Tiszacsegén, a péntek délutáni esőzés közben telefonon hívta egy férfi a rendőrséget és elmondta, hogy ameddig a háza előtt leparkolt gépkocsijából kipakolt, valaki beült az autóba...
Az alkohol nem új tulajdonságokkal ruházza fel fogyasztóját, csak felerősíti a benne szunnyadó állatot. Ez történt azzal az öntudatlanságig piáló nővel is, aki lekevert egyet az...
Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Jaroslav Bzoch, cseh politikus a visegrádi országok parlamenti labdarúgó csapatainak tornáján játszott. Az „örök rangadót” Magyarország – Csehország játszotta pénteken...