A televíziós forgalmazású díjak nyerteseinek teljes listáját böngészgetem. Körülbelül öt filmcím egy sorozattal együtt, és negyven akárhány díj. Kettő szinte mindent tarolt. Gratulálok az alkotóknak –...
Két alkalommal forgathattam Őze Lajossal pályám elején, két számomra igen fontos és meghatározó filmben. A Karel Capek: Foltyn zeneszerző és Békés Pál: Lakótelepi mítoszok című tévéfilmben....
Úgy döntöttem, az olvasóval együtt végiggondolom, hogy valójában mi a csuda is a film- vagy tévé-rendezés, egyáltalán miféle tevékenységet takar, hol kezdődik a rendező felelőssége. A...
Idén is megrendezik a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál hagyományos kísérőrendezvényeit, az Európai Írótalálkozót, a Kis Könyves Éjt, a Könyvtáros Klubot és az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválját. Programkínálat Pénteken...
A Napszállta című filmjéért Nemes Jeles László vehette át a legjobb rendezőnek járó díjat a Pekingi Nemzetközi Filmfesztiválon – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap. Nemzetközi szereplőgárda...
Pontosan fél évszázada készült a Rákosi-rendszer paródiáját bemutató filmszatíra, ami mielőtt meghódította az országot, 10 évig dobozban volt. A Tanú évtizedek alatt a legismertebb magyar kultuszfilmek...
A most következő hétvégére ismét megnyílik a Könyvfesztivál a Millenárison. A Városi Kurír olvasói számára ismerős szerző, Illés György is ott lesz legutóbbi könyveivel. „Az orosz...
A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport, 2019. április 21-én, Húsvét első napján vendégségbe hívta a nehéz sorsú debrecenieket....
Alaposan szemlézzük a Bernard-Henri Lévy budapesti látogatásáról megjelent legérdekesebb interjúkat, tudósításokat. Így, egyben megdöbbentő a kép. Egy pillanatra visszatérünk a friss Bödőcs Tibor-interjúhoz is: mit mondott...