Connect with us

Kultúra

Küszködik és teremt – Felolvasás Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni naplójából

költő
Megosztás

Gyarmati Fanni (1912-2014) naplói 12 év történetét mesélik el, 1935-től 1946-ig, Küszködik és teremt címmel. A teljes szöveget 12 fiatal színésznő olvassa fel szerdán Budapesten, a Pozsonyi úti Amikor Galériában. Minden színésznőre egy év, nagyjából száz oldal jut. A felolvasások reggel 10 órakor kezdődnek, és délután 17 óráig folyamatosan zajlanak – olvasható a Színház- és Filmművészeti Egyetem közleményében.

12 sávos hangfelvétel is készül

Mint írják, aki kíváncsi a rendhagyó művészeti eseményre, ebben az idősávban bármikor érkezhet és bármeddig maradhat, a termek között körbejárva több év történetébe is belehallgathat, vagy hosszan egy év eseményeiben is elmélyedhet.

Mivel a teljes szöveg terjedelmi okból nem befogadható egy nap alatt, a felolvasások közben 12 sávos hangfelvétel is készül, amely a teljes anyagot rögzíti. Így válik majd a naplók szövege az első szótól az utolsóig időrendben meghallgathatóvá, hangjátékká. A felvétel a Színház- és Filmművészeti Egyetem honlapjáról lesz elérhető, becsült hossza 73 óra.

A produkció alkotói, Szenteczki Zita és Porogi Dorka felolvasó-performansznak nevezik a 13. kerületi galériában megvalósuló egyszeri eseményt. A darabot Barna Lilla, Nagy-Bakonyi Boglárka, Bartos Ági, Pájer Alma, Mentes Júlia, Pálya Pompónia, Széles Flóra, Nagy Katica, Czvikker Lilla, Bori Réka, Ladányi Júlia és Messaoudi Emina adja elő. A jelmez Lokodi Aletta, a zene Mátyássy Szabolcs, a hang Stark Ervin és Gruber Zoltán munkája.

Az előadás és a hangfelvétel a Színház- és Filmművészeti Egyetem támogatásával és diákjainak közreműködésével jön létre.

(Forrás: MTI)

Nektek pénznyerőgép, nekünk a hazánk! Nektek Wass Albert, nekünk Radnóti Miklós!

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük