Szombaton, egy nappal Nagy Imre újratemetésének évfordulója előtt a Magyar Nemzet minden kísérőszöveg nélkül közreadta Orbán Viktor akkori beszédét. A Városi Kurir ezek után kötelességének érzi, hogy a nap folyamán a többi akkor elhangzott beszédet is közreadja -természetesen változtatás nélkül –  az elhangzás sorrendjében. Mécs Imre, részt vett az 1956-os nemzetőrség szervezésében a nyolcvanas évek végén pedig a  Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd az ebből kialakuló SZDSZ alapító tagja


Több száz embert temetünk ma.

Miniszterelnököt, honvédelmi minisztert, államminisztert, értelmiségieket, sok-sok munkást, parasztokat, katonákat és civileket, keresztényeket, zsidókat, ateistákat, kommunistákat, cigányokat és nagyon egyszerű embereket, zömmel fiatal gyerekeket, és fiatal felnőtteket, néhány idős embert, temetjük a forradalmárokat, a népharag és a népakarat megtestesítőit, a mártírokat és áldozatokat, akik sokfelől jöttek, de a magyar szabadságért harcoltak, és vállalt sorsukban váltak eggyé.

Temetjük a felkelőket, a “szent suhancokat”, akik szembeszálltak a világ legnagyobb hadseregével és egyszer kiszorították Budapestről. Akik a rettenetes november negyedike hajnalán a második agresszió csapásait testükkel próbáltak felfogni.

Temetjük azokat, akik a szívükkel politizáltak, akik jellemesek voltak, akik visszaadták az ellopott hazát. Temetünk tisztességes, nemes egyszerűséggel, visszaszerzett öntudatunk méltóságával. Nemzeti gyászt ülünk ma, amikor emlékezünk és együtt érzünk a hozzátartozókkal, akik évtizedekig lopva és könnyeiket befelé nyelve gyászoltak, s akiknek kései elégtételt kell adni.

De velünk gyászolnak a határokon túl nemcsak a magyarok, hanem lengyel barátaink, a lengyel Szolidaritás, cseh és szlovák barátaink, a Charta ,77 – amely üdvözletet is küldött -, román barátaink, s nemcsak az erdélyi magyarok, hanem román ajkúak is, a Romania Libera. S bízom abban, hogy sok orosz, ukrán, észt és a Szovjetunió népei közül sokan mások velünk gyászolnak most.

Gyásznap a mai, amikor a nemzet önmaga elvesztegetett 32 évét veszi számba. Nem itt tartanánk, ha a Szovjetunió akkori vezetői nem fojtják vérbe és könnybe nemes forradalmunkat! Nemcsak bűnt, óriási történelmi hibát követtek el, amikor brutálisan megakadályozták, hogy a magyar nép a maga útját járja. Kárt okoztak ezzel saját népeiknek is! A történelem csavarmenete kiásta eltemetett igazságainkat. Itt az ideje, hogy a Szovjetunió magára találó, magára ébredő népei ítéljék el a Szovjetunió akkori beavatkozását.

A megemlékezés napja van ma, amikor a forradalom dicső történéseire, elpusztított barátaink, apáink, nővéreink, testvéreink alakjára, személyére gondolunk. Felidézzük, kissé szégyenkezve, pironkodva őket, akikben akkori magunkat is látjuk, akik most már örökké azok maradnak, akik voltak, és akik egybeforrtak a forradalommal, a csodálatos napokkal, amikor a rejtezkedő, már-már halottnak hitt nemzet előbukkant, és ismét létezett, élt, egybeforrasztotta a népet.

A lelkiismeret-vizsgálat napja van, amikor mindenki magába néz: hogyan élt 32 évig, hogyan tudott úgy élni? Szabadság nélkül. Nézzenek magukba a gyilkosok, az őket segítők, a passzív gyilkosok, a mindent elnézők, a semmit sem tudni akarók, a beletörődők, a fejüket igába hajtók, a kényelmesek, tunya lelkűek, a posvány jelleműek, a hazát pusztítók, az árulók, a semmiemberek.

S nézzenek magukba a “tiszta” emberek. Miként tűrhették mindezt évtizedekig. Mennyit mulasztott ez a nép!

A mai nap a korszakváltás határköve: egy eleve rossz, a nemzet által elutasított, ránk kényszerített és minden tekintetben bukott rendszert temetünk.

De a remény napja is a mai: ha összefogunk, megteremthetjük azt, ami őseink vágya volt, amit kivégzett, temetetlen társaink velünk együtt akartak, és amiért életüket áldozták: A független, szabad, demokratikus Magyarországot.

Megbocsátásról beszélünk és kéznyújtásról, de kezet majd a szabad választások után, a szabad parlamentben fogunk nyújtani.

Össze kell fognunk, és akkor a poklok erői sem fognak ki rajtunk! Most pedig mindenki fogja meg a mellette álló kezét, és mondjátok utánam: Megfogadjuk, Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József, Angyal István, Bárány János, Békési Béla, Brusznyai Árpád, Kósa Pál, Mecséri János, Nagy József, Péch Géza, Rajki Márton, Szabó Lajos és több száz kivégzett, elpusztított társuk emlékére, hogy népünk szabadságát okosan, összefogva, szívós kitartással kivívjuk, azt elvenni többet nem engedjük.

Az ő szellemükben megvalósítjuk a forradalom örökségét.
Esküszünk,
hogy rabok többé
nem leszünk.
Esküszünk!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét