Ez a nap
Nyilatkozott tettének okáról a teknősgyilkos! – ez komoly…?

Szokatlan gyorsasággal, már vasárnap délután bíróság elé került az a nő, aki a gyanú szerint egy kockakővel brutálisan halálra vert egy görögteknőst a budapesti állatkertben. Az előzetes tárgyalás a nyilvánosságtól elzárva zajlott, ám az épületből kijőve ügyvédje magára hagyta védencét, aki beszélt tettének okairól.

Segélykiáltás
Az index.hu beszámolója szerint a felvételek alapján azonosított ózdi nőt előállították, vasárnap pedig nagy gyorsasággal megtartották az előzetestárgyalás a Budapesti Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületében. A gyanúsított nem azonos azzal a nővel, akinek fényképét egy szélsőséges portál hozta nyilvánosságra azt állítva, hogy ő ölte meg az állatot. Hogy mi vihette a nőt az állat megölésére, az a bíróságon nem volt hallható, az előzetes tárgyalások ugyanis nem nyilvánosak.
Bő másfél óra után ért véget a tárgyalás, ahonnan a fiatal nő arcát szatyorral eltakarva jött ki ügyvédjével. Száz métert tettek meg együtt, az ügyvéd nem nyilatkozott, majd elváltak egymástól. Azután a nő meglepő nyíltsággal beszélt a történtekről, arcát, nevét is adva a válaszokhoz a kamerák előtt, ám nem tűnt úgy, hogy száz százalékig tudatában van szavainak, így tartózkodunk megmutatásától.
A nő váratlan magyarázattal állt elő
Fel akartam hívni magamra a figyelmet, hogy ne kelljen koldulnom, prostituálódnom.
– mondta, miközben a rendőrség által készített képeket mutatta a kamerának a teknősről, a kőről és kísérőjéről, akinek nincs köze az ügyhöz.
- „Börtönbe akart kerülni?” – kérdezték az újságírók.
- „Nem, nem akartam, hát, lehet, hogy biztonságosabb.”
- „Nem kaptam segítséget, ugyanúgy ki lettem csapva az utcára.”
Elmondása szerint van családja, a rokonoknak otthonuk, munkájuk is van.
- „Megvannak, elmehetek?” – kérdezte és egyedül elindult a Bem rakparton.
A tárgyalás folytatása októberben várható, a fiatal nő szabad lábon védekezhet – írta a portál.
Háttér
Szerző
Friss
- Friss: megbénult a Keleti pályaudvar – az utasok tájékoztatás nélkül vesztegelnek a vonatokon
- Ilyen az, amikor Nagy Márton minisztériuma fellép az áremelés ellen: két hónapja ismét gyorsul az éves infláció
- Gondoltam, illik nyílt kártyákkal játszanom: én nem voltam megtévesztve – Napi Lendvaiság
- Tarjányi Péter: ez nem riogatás, ez egy forgatókönyv arra az esetre, ha 24 órára leállna Magyarországon az áramszolgáltatás
- Mutatjuk, kedden hol várható égszakadás-földindulás
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 8., kedd
- Orbán Viktor polgári, nemzeti, keresztény világa
- Hivatalos: nem bünteti a rendőrség a Pride-n felvonulókat
- Frissítve! Riasztást adtak ki az ország keleti részére is, jön a hatalmas vihar
- Vidéki ambíciók és hatalomvágy – Orbán Viktor tanoncévei a mából nézve