Connect with us

Kultúra

Elhunyt Horváth Ádám

horvath_adam
Megosztás

89 éves korában elhunyt Horváth Ádám Kossuth-, Erkel Ferenc-díjas és Balázs Béla-díjas magyar tévérendező, akit legtöbben alighanem a Szomszédok atyjaként ismertek – értesült az Infostart.

Elment a „közös Bőhm”, Virág doktor és a többi hallhatatlan szomszéd után….

Horváth Ádám hosszabb ideje egészségi problémákkal küzdött, ezek okát azonban nem árulta el. Májusban kórházba került, akkor azt mondta, rosszul van és nem tudja, mikor hagyhatja el az intézményt. Bár az utóbbi időben visszavonultan élt feleségével, Csűrös Karolával, a legendás sorozat sztárjai, akik szinte apjukként tekintettek rá, nem szakadtak el tőle.

Műfajteremtő, a magyar televíziózás történetének meghatározó művésze. A tévéjátékoktól a hangversenyek képernyőre viteléig szinte minden televíziós műfaj kialakításában úttörő szerepet vállalt. Emlékezetes élő közvetítések, mint például Nagy Imre és mártírtársai temetésének vezető rendezője volt.

A többek között a Szomszédok atyjaként ismert rendező műfajteremtő, a magyar televíziózás történetének meghatározó művésze.

A tévéjátékoktól a hangversenyek képernyőre viteléig szinte minden televíziós műfaj kialakításában úttörő szerepet vállalt. Emlékezetes élő közvetítéseknek, mint például Nagy Imre és mártírtársai temetésének vezető rendezője volt. Jelentős szerepe van a televíziós oktatás kialakításában, szakemberek nevelésében is.

Forrás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Etus is elment a "jó Virág doktor" és a "közös Böhm" után - Búcsú Csürös Karolától - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük