Puzsér Róbert nem először akasztja össze a bajszát Vágó Istvánnal, ám ebben az esetben Danny Blue is kihúzta a puzsér-gyufát. Mindkettejüket egyszerű szélhámosnak nevezte. Az emberi...
Az Úrnapját a katolikusok jellemzően a húsvéti ünnepkör lezárásaként két héttel Pünkösd vasárnap után tartják. Ez a katolikus főünnep, „Úr Szent Testének és Szent Vérének” ünnepe....
Úgy tűnik lezárult egy korszak a magyar ellenzék működésében. Az a korszak, amit talán majd Milla-korszaknak fognak nevezni. A végét, egyelőre, az Együtt megszűnési szándékának kinyilvánítása...
A Kötcse-feeling olyat tett Orbán Viktorral, amit még nem láttunk tőle! Saját kezével pénzt adományozott! Na jó, azt nem tudjuk, hogy az adózott fizetéséből vette el...
A kerttulajdonosok bosszúságára, előjöttek – mit jöttek! –, egész légierejüket bevetették, megrohamozták kertjeinket, ránk zúdították piciny ejtőernyőseiket. Az akció sikerült! Az apró legyek megszálltak bennünket. Minden...
A neten bolyongva elkeserítő dokumentumfilmbe botlottam. Egyetemistáknak és főiskolásoknak – fiúknak és lányoknak vegyesen – tettek föl egyszerű kérdéseket. Milyen feszültségű áram folyik a hálózatban? Mikor...
A Fidesz-média úgy véli – és az áprilisi országgyűlési választás őket látszik igazolni – nincs az a bringa, amit túl lehet tolni. A józsefvárosi előrehozott polgármester-választás...
A Muppet Show legismertebb szereplője Breki, a konferanszié. Eredeti otthona Amerika, a nagyváros, nem a dzsungel. Amikor azonban egy dél-amerikai őserdőből előkerült Breki, valóságos Muppet-láz tört...
Az Orbán kormány már előre hergeli a népet a bíróságok ellen, hogy ilyen, meg olyan politikai ítéleteket hoznak. El akarják küldeni az 1990 előtt is már...