Ez a nap
Go Local – Az európai baloldal a helyiekért
Az Európai Uniónak a polgárok érdekeit kell képviselnie a tagállamoké helyett, ami csak akkor érhető el, ha a társadalmak és az emberek szolidárisak – hangzott el a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének (S&D) csütörtöki kampányrendezvényén, Nyírbátorban.
A haladó erők feladata, hogy megmentsék a megsemmisüléstől az európai demokráciát
A Go Local – Az európai baloldal a helyiekért című fórumon Michael Hoppe, az S&D első főtitkár-helyettese közölte: azt látni, hogy az Európai Uniónak külső és belső ellenfelei is vannak, céljuk megtörni a békén és közös gazdaságon alapuló kiváló európai koncepciót.
Egyes országok és hatalmak külső nyomása mellett a nacionalizmus által generált belső feszültségekkel és félelmekkel is meg kell küzdenie az uniónak, ezért az összes haladó erőnek az a feladata, hogy megmentse a megsemmisüléstől az európai demokráciát – mondta.
Nem szabad a Donald Trump által ismételgetett „Amerika mindenek előtt” elvet alkalmazni tagállami szinten Európában, az uniónak az európai polgárok érdekeit kell mindvégig szem előtt tartania és képviselnie – hangsúlyozta Michael Hoppe.
Nyitott társadalomban élni
Utta Tuttlies, a Europe Together elnevezésű kezdeményezés kommunikációs vezetője arról beszélt, hogy olyan nyitott társadalomban lehet otthonosan élni, amely lehetővé teszi a demokrácia, a sajtószabadság és az emberi jogok gyakorlását.
Ezt a békés társadalmi modellt fenyegetik sok európai országban. Egyre hangosabbak azok a hangok, amelyek Európa történelmének visszaforgatását, a megszerzett jogok elvételét szeretnék elérni – jegyezte meg.
A béke és a közös gazdaság Európája után a baloldali haladó erők célja a szociális-társadalmi unió létrehozása – mondta Szanyi Tibor, az MSZP EP-képviselője.
Az ellenzéki politikus szerint Európa már nemcsak esélyeket és jólétet képes biztosítani polgárainak, hanem egyenként is képes lesz odafigyelni rájuk azzal, hogy minimumokat határoz meg egyes szociális ügyekben.
Európai minimálbér és nyugdíj
Ilyen minimum lenne az európai minimálbér és nyugdíj, ezek megvalósításáért fog a dolgozni az MSZP a következő öt évben az EP-ben – tette hozzá Szanyi Tibor.
A rendezvényen felszólalt Gurmai Zita MSZP-s országgyűlési képviselő, az Európai Szocialisták Pártja (PES) nőszervezetének elnöke, Veres János volt szocialista pénzügyminiszter, Hiller István, az Országgyűlés szocialista alelnöke és Máté Antal, Nyírbátor független polgármestere.
(Forrás: MTI)
Szerző
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?
- Orbán és Magyar is saját fényezésre és a másik alázására használja Gyurcsány Ferenc lemondását
- Gyurcsány Ferenc lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul
- Kormányinfó: mit miért tesz, vagy nem a kormány – némi választási osztogatás-infóval fűszerezve
- Magyar Péter bizonyítéka a „kormány békehazugságáról” – Frissítve!
- Mátyás király óta nem volt olyan jó kormánya Magyarországnak, mint a mostani – állítja az MCC médiaiskolájának vezetője
- Csoda, hogy így állunk? Az Orbán-vezette Fidesz vesztesége 2024-ben: 400 millió mínusz
証券 ブラック ランキング
2025.01.25 02:50 at 02:50
Having these at hand, lending analysts decide whether providing a specific mortgage could be worthwhile, and if it might characterize tolerable risk to the bank.
痘 読み方
2025.03.20 04:51 at 04:51
Since LCoS televisions and projectors use three microdevices instead of 1, they also are usually heavy and bulky.
シング声優日本
2025.03.20 15:16 at 15:16
But, this would not negate its harmful impact on our well being.