Ground Zero, avagy a magyar politika nullpontja

A választások éjszakája óta foglalkoztat néhány gondolat. Már az azt követő napokban megpróbáltam lejegyzetelni hol tartunk most. Merre tovább? Tényleg ez a Ground Zero?

Nem volt alkalmas az idő erre sem néhány nap, sem néhány hét után. Ilyenkor tudja csak igazán az ember, hogy nem érdemes az események elébe vágni. A demokratikus ellenzéki oldal számára előrelátható vereséget hozó országgyűlési választások után mindenki okosabb volt a másiknál.

Még két spontán és kevésbé spontán össznépi tüntetés után sem lettünk okosabbak. Ítélkezni, elítélni a másikat roppant egyszerű. Megfogni a munka végét már sokkal nehezebb. Sőt, igazán az a nehéz a mostani helyzetben, hogy megfogjuk a dolog színét. Az a nehéz, hogy a világosan körülírható demokrácia felfogásunk, az európai értékek mentén hogyan fogalmazzuk meg magunknak és közben a „győzteseknek” is, hogy zsákutcában vagyunk. Olyan „dead end” ez, ahol világos, hogy nem lehet megfordulni, de ha ilyen sebességgel hajtunk tovább a végén belecsapódunk a betonfalba.

Először is ki kéne fordítani a fonákját!

A nyolc év alatt kiépült állampárti rendszer nem csak abban ördögien „zseniális”, ahogyan a hatalmat egy nagyon szűk csoport kezében összepontosította, hanem abban is, hogy korábban világos szavaknak, kifejezésnek más értelmet adott. A legtöbb esetben kifordította, az értelmükkel ellentétes tulajdonsággal ruházott fel olyan fogalmakat, mint „nemzet” „demokrácia”, „liberalizmus”, „illiberális” mostanra „keresztény demokrácia”. Világos, hogy olyan szómágiával van dolgunk, amely a propaganda szolgálatába állított sajtó és tömegkommunikáció segítségével agymosást hajtott végre. A nem létező „migránsválságra”, „migráns helyzetre” most nem is érdemes kitérni.

Észre sem vettük és egyszer csak eltűnt az a többpárti demokrácia, amelyet 28-30 évvel ezelőtt közösen alkottunk meg. Persze jól tudom nekünk nincs olyan kétszáz éves Konstitúciónk, mint az Egyesült Államoknak, akiket rendre lenéz a vén Európa fiatalsága okán, ám  a Párizsban fogant „Szabadság, Testvériség, Egyenlőség” mégis az Újvilágban szökkent szárba.

Mount Rushmore: George Washington, Thomas Jefferson, Theodore Roosevelt és Abraham Lincoln

Az alapító atyák nem gránitszilárdságú művet alkottak, bár az is igaz, hogy a „Bill of Rights” (szabad szólás vagy sajtószabadság, gyülekezés- és vallásszabadság, szabad fegyvertartás, a vagyon biztonságának joga, az ártatlanság vélelme és a független bíróság előtti megjelenés joga) elfogadása óta az Egyesült Államokban mindössze 17-szer nyúltak hozzá az Alkotmányhoz.

A huszonhetedik alkotmánymódosítás  – amely kimondja, hogy a szenátorok és képviselők fizetésének felemeléséről szóló törvény csak a törvény elfogadását követő első képviselőházi választás után léphet életbe –  csak 1992 májusában Michigan, New Jersey, Illinois és Kalifornia ratifikálása után vált hivatalossá.

Az Országgyűlés a képviselők fizetésemelésével kezdi meg a munkát

Ez azért is érdekes kitérő, mert a ma összeülő magyar Országgyűlés első dolga éppen az lesz, hogy a képviselők alapilletményét bruttó egymillió forintra emelje fel, ami havi 165 ezer nettó fizetésemelést jelent mindenféle pótlék nélkül.

Milyen érdekes, amerikai minta alapján a most elfogadott fizetésemelés csak a következő Országgyűlés megalakulásakor lépne életbe. Igen, így is lehet. Persze volt olyan magyar közéleti elemző, aki szerint nem szabad elveszni a részletekben és ilyen dolgokkal foglalkozni, mert ez demagógia.

A Fidesz harmadik kétharmados győzelme az ellenzéki pártok térfelét a földdel tette egyenlővé. A 2018-as országgyűlési választások után a “ground zero”-nál vagyunk, eljutottunk a magyar politika nullpontjához.

A ground zero kifejezést a 2011-es New York-i terrortámadás után tanultuk meg örökre, a WTC tornyok “forró helyét” nevezték el így a tűzoltók és a média is. Maga a ground zero kifejezést a történelem első atombombájának, a Trinity-nek az Új-Mexikói felrobbantása után alkották a Manhattan-tervben résztvevők. A pusztítás epicentrumának legbelső körét később a hiroshimai pusztítás után már a New York Times is így nevezte.

De vissza a jelenbe! Az ellenzéki pártok még mindig nem értik mi történt és ameddig nem ismerik fel, hogy a meglévő illiberális keretet kell kettétörniük addig ők maguk is a probléma részét képezik.

Látjuk ezt a parlamenti mandátumok elfogadása és a frakciók megalakítása kapcsán is. Az utca hangja még csak-csak behallatszik a Parlament vastag falai közé, ám a népi nyomást még nem érzik a bőrükön az ellenzékiek.

Az sem biztos, hogy az új rendszerváltáshoz rájuk van szükség. Könnyen lehet, hogy őket is elsöpöri egy forgószél szerű változás, amelynek most még az előszele sem érezhető a Kossuth téren. Közben az állampárt, maga Orbán és bandája láthatóan hosszú távra rendelkezik be. A Fidesz újabb 8-12 évben gondolkodik.

Hol van, mi lehet az ellenszer? Az Egyesült Államokban még félidejénél sem jár a Trump adminisztráció, ám egyvalami biztos az USA-ban is újra kell gombolniuk a kabátot. Pedig arányaiban Trumpnak kisebb hatalma van Washingtonban, mint Orbánnak Budapesten.

Nekünk Magyarország az első

A sors fintora, hogy Orbán, aki annak idején megjósolta Trump győzelmét, majd kölcsönvette a republikánus elnökjelölt szlogenjét is: Nekünk Magyarország az első (America First), talán még soha nem volt olyan messze egy Fehér Ház-i meghívástól, mint éppen most.

Az amerikai fényévekkel szabadabb média főleg demokrata beállítottságú része folyamatosan támadja Trumpot. Soha nem látott módon a hírműsorok mellett a fikciós sorozatok világa is napi aktualitásokkal operál. A politikai felhangokkal korábban is rendelkező “A férjem védelmében” (The Good Wife) készítői – Robert King és Michelle King – a “The Good Fight” című folytatásban folyamatosan napirenden tartják Donald Trump “ekézését”. Legutóbb az elnök szaftos pornóügyét tálalták fel a nézőknek.

Képzeljük el, mintha egy magyar sorozat Orbán kétes ügyeit vinné képernyőre hétről-hétre. Ugye, hogy elképzelhetetlen? Nem véletlenül.

Carrie Mathison (Claire Danes) barna parókában a Keleti pályaudvaron

Homeland: Budapest

A korábbi elnök Barack Obama kedvenc sorozatának (Homeland) a 6. és 7. évada is az amerikai elnökválasztási kampányba beavatkozó orosz befolyással és a közösségi médiában gerjesztett fakenews dömpinggel foglalkozott. A záróévad záróepizódja amúgy részben a Moszkvát alakító Budapesten játszódott, feltűnt a Keleti pályaudvar, a Don Boscolo Hotel és néhány belvárosi utca. Magyar jelenlét: Szász Igor kitűnően alakította az orosz repülőtéri őrmestert.

Szász Igor

Az sem véletlen, hogy a Fehér Házba női elnököt helyeztek, aki egy merénylet után kétes módon igyekezett visszavágni, miközben az oroszok lejáratása után elveszítette az elnökségét.

Egy pillanatra időzzünk el Oroszországnál, hiszen Orbán jövőbeli ellenzékének itt kell meghúznia a választóvonalat. Míg ő kevesebb Brüsszelt, addig a demokratikus ellenzéknek több Uniót kell követelnie, míg az Orbán-kormány egyre szorosabbra fűzi a saját nyakörvét Moszkvához, addig az ellenzéknek az Oroszországgal való teljes szakítást kell követelnie.

Visszatérve a Homeland zárásához: a visszahelyezett elnök-asszony felismerve a kettészakadó ország kritikus állapotát, önként mondott le. Ebbe a beszédbe, ismét nem véletlenül a demokrácia útjáról letért országok között előkelő helyen említi Magyarországot. Csak könyörgöm senki ne szóljon Szíjjártó külügyérnek, mert még diplomáciai jegyzéket küld Washingtonba.

Elizabeth Keane elnök beszéde a nemzethez

„Az ötvenes évek óta vagyunk Oroszország támadásainak áldozata. Annyi a különbség, hogy mára milyen könnyű célponttá váltunk, mert a nemzet még sosem volt ennyire megosztott. Ez részben az én hibán, az ellenem elkövetett merénylet után borzasztóan megijedtem. Dühös lettem és meg akartam bosszulni. Nem szégyelltem a hatalmamat arra használni, hogy visszavágjak az ellenségeimnek. Nem hiszem, hogy mindez törvényellenes volt, viszont helytelen. Kétszáz éven át egy angyal ült a vállunkon. Mostanában azon gondolkodom, hova tűnt. Nézzenek körül! Bajban vagyunk. Bajban van a demokrácia, és ez nem Oroszország hibája, hanem a miénk. Mi tesszük tönkre az országot. Amikor ara gondolunk: haldoklik a demokrácia, forradalmak jutnak eszünkbe, puccskísérletek, fegyveresek az utcán. De ez már nem igazán így történik. Törökország, Lengyelország, Magyarország, Nicaragua vagy a Fülöp-szigetek. a demokrácia megszűnik, ha nem figyelünk és nem is vesszük észre. És a vége ritkán jön el azonnal, sőt lassan, mint az alkonyat. A szemünk először fel sem fogja.”

„Valamit meg kell változtatni. Egy vakmerő tettre van szükség. Nem teszek úgy mintha tudnám a válaszokat, de azt tudom, hogy én is a probléma része lettem. Kinyitom a számat, és az ország fele hazugságnak hallja. Ez nem csupán elfogadhatatlan, de ki is zárja, hogy hamarosan megváltozzék. Egy vezető egyedül nem képes megvédeni a demokráciát, olyan vezetővel, akiben nem bíznak a demokrácia nem védhető meg.”

Keane elnökasszony lemond a visszakapott elnökségről, majd így fejezi be: „Az emberek azt fogják mondani, azért mondok le, mert gyenge vagyok. Ez nem igaz! Erősebb vagyok, mint valaha. Azt is fogják mondani, azért mondtam le, mert nő vagyok. Ha egy nő kell hozzá, hogy sokkolja az országot és észhez térjen, ám legyen! Tegyünk egymásnak egy ígéretet! Ahelyett, hogy elpusztítanánk mindent, igyekezzünk mindennap közös nevezőre jutni.”