Kerítésen innen
Gulyás Gergelyt cserben hagyta a középtávú memóriája, de sebaj, Juszt László ott segít, ahol tud
Furcsa dolog ez a memória-cucc. Van, hogy szívesen törölnénk belőle dolgokat, de előfordul, hogy bizonyos betegségek mellékhatására tűnnek el évek belőle. Sőt, olyan is van, hogy egyszerűen csak nem illik bele a „jelenünkbe”, így simán csak tagadjuk, hogy megtörténtek. Akárhogy is: a múltat eltörölni nem lehet, nem is kell, jobb belőle tanulni….
Gulyás Gergely pöckösen….
„Magyarországon mindenkire egyformán vonatkoznak a törvények, ezért különösen visszatetsző, ha valaki politikusi szerepére hivatkozva úgy gondolja, bármit megtehet”
– így reagált Gulyás Gergely, akit jelenleg Miniszterelnökséget vezető miniszterként tartunk el arra, hogy Magyar Péter egy hétfői videójában megszólította. A Tisza Párt elnöke ugyanis azt állítja, a kormány Ruszin-Szendi Romulusz volt vezérkari főnök letartóztatására készül, videója végén pedig az „emberarcú fideszesekhez” szólt.
Gulyás Gergelynek, Cser-Palkovics Andrásnak, Kósa Lajosnak és Navracsics Tibornak azt üzente, most még ki lehet mondani, hogy „eddig és ne tovább”, most még „be lehet húzni a féket a szakadék felé rohanó Orbán-vonaton”.
Gulyás azt írja, az ellenzéki pártvezetés sem ad felmentést a törvények betartása alól.
„Aki betartotta a törvényeket, és nem működött együtt ukrán kémekkel a hazája érdekeivel szemben, annak nincs mitől tartani”
Juszt László olvasata
„Kedves Gulyás Gergely! Igen könnyelmű és minden alapot nélkülöző ez a kijelentés. Elmesélem, hogy miért. 1999. Te akkor 17 éves voltál. Nekem három abszolút sikeres műsorom ment az MTV-ben, többek közt a KRIMINÁLIS. Emellett magánkiadásban jelentettem meg, hasonló címmel egy sikeres hetilapot. A főnököd, akkor lett először miniszterelnök. Kirobbant a botrány. A Fidesz eladta az államtól kapott székházat, s a vételár egy részéből – talán erről már hallottál – vették meg idősebb Orbánnak a kőbányát. A főnököd, hogy elterelje erről a figyelmet, kitalálta, hogy a Horn-kormány idején titkosszolgálati eszközökkel figyeltették a fideszes vezetőket.
Egy évig hülyítette ezzel az országot. Akkor meguntam, s megszereztem azokat a papírokat, amelyekre hivatkozott, lefotóztam és megjelentettem a lapban. Másnap délután egyszerre kezdődött a házkutatás a tv-s, a lapszerkesztőségben és a lakásunkon. És engem – most figyelj ! – őrizetbe vettek. Egész éjjel ment a kihallgatás. A gyanú államtitoksértés volt. Másnap reggel a Kossuth rádióban a főnököd a következőket mondta: “J.L. a legsúlyosabb bűnök egyikét, államtitoksértést követett el. Ezért a törvény legszigorúbb eszközeivel kell eljárni ellene.”
A tv-ből 30 év után azonnali hatállyal kirúgtak, bevonták az útlevelem. Egy éven keresztül ment a meghurcolás, közben folyamatos megfigyelés alatt állt a családom is.
Először a fővárosi főügyész szüntette meg az eljárást – bűncselekmény hiányában – majd Kövér László fellebbezése után a legfőbb ügyész adta ki a dokumentumot, hogy semmilyen bűncselekményt nem követtem el. Bepereltem Orbánt, s a pert megnyertem. Bepereltem az államot, mert elvitték a szerkesztőségi gépeinket, minden szerződésünket buktuk. Ezt a pert viszont újabb egy év elteltével elbuktuk. Az oka egyszerű volt. Mint évekkel később kiderült, Orbán kivetetett – tetszik vagy nem ellopott – a vizsgálati dossziéból egy sorsdöntő dokumentumot.
Szóval, kedves Gulyás Gergely óvatosan azzal a kijelentéssel, hogy “Aki betartotta a törvényeket … annak nincs mitől tartani.”
Orbán Magyarországán senki nincsen biztonságban.”
Szerző
Friss
- Nocsak, mi történt? Robert Fico támogatja Ukrajna EU-tagságát – Euro beszél…?
- Varga Judit és az Ő ‘vizsgaremeke’: egy fiókos TV-szekrény – Gratulálunk!
- Karácsony Gergely: a fővárosi önkormányzat megrendezi az idei Pride-ot – Rögvest reagált a kormány
- Orbán-klippel folytatódik a Szentkirályi-csomagtartós paráztatás – Ki következik, talán Sulyok köztársasági elnök?
- Kocsis Máté és az Ő őszinte felháborodása – Ez a pasi nem olvassa még a leválogatott NER-újságokat sem?
- Perintfalvi Rita: Viktor, még mindig nem érted, nem leszünk Pusztaputyisztán
- ‘…Senki nem hiheti, hogy a 2012-es víz- és csatornaárak tarthatóak 2025-ben…” – Az ‘ingyenebéd’-hit ára….- Frissítve!
- Netanjahu Golda Meir-pillanata: most tart ott az Izrel-Irán háború, mint a jom kipuri háború idején, amikor Reagan elnök sikertelenül akarta lefogni Golda Meir kezét
- A megszokás kuka! – Feje tetejére áll a forgalmi- és a parkolási rend Belső-Erzsébetvárosban
- Új hét, új aktuális horoszkóp-különlegesség – Nézz bele, különben nem tudod meg, hogy miért….