Gyerekek a hatalom ellen – A pénteki diáktüntetés margójára

Nagyobb szégyen, nagyobb megaláztatás nem érhet egy hatalmat, mint hogy gyerekek tüntetnek ellene. És mióta már!

Mit is ír a hogy is hívják?

Deák Dániel kormánypárti agitpropos – elnézést, hogy szóba hozom, de ürügye lesz egy másik hivatkozásnak – még péntek este a következőt írta a Facebookon:

„Nincs új a nap alatt: ugyanazok a politikusok szervezték a mai tüntetést, akik a háborúpárti kampányt is szervezik. Ugyanazok, akik az elmúlt évek összes erőszakos tüntetését szervezték. De a magyarok szerencsére nem engednek a dollárbaloldal nyomásának, nem dőlnek be a destabilizációs kísérletnek, nem hagyják, hogy a baloldal belerángasson minket a háborúba!”

Magam nem emlékszem egyetlen igazán erőszakos maffiaellenes tüntetésre sem – legalábbis olyanra nem, amely akár csak megközelítette volna a brutális erőszaknak azt a szintjét, amelyet 2006-ban a Fidesz uszította nyilas hordák folyamatosan produkáltak. De ha már egy fideszes agitpropos így összemosta a “dollárbaloldal háborúpárti kampányát” a diáktüntetéssel, hát idézek két mondatot Széky János A világ csúfja című írásából:

„A valóságban a fenti politikai műveletekkel a magyar kormány gazembereket és tömeggyilkosokat véd, illetve demokráciákat cibál le a tömeggyilkosok erkölcsi szintjére. Béke – ha jól értelmezzük a magyar kormány szavait – akkor lesz, ha Európa és lehetőleg az egész világ lesüllyed a gazemberek és tömeggyilkosok erkölcsi szintjére, vagy ha netán eddig nem emelkedett följebb, akkor ott is marad.”

Adósai vagyunk a protestáló diákoknak

A fentiek tükrében be kell látnom, valóban van összefüggés Orbánia “kormányának” háborús politikája és a diákok tüntetése között – ha nem is olyan, amilyenről Deák Dániel delirált. A pénteki diáktüntetés – végre! – valóban rendszerellenes tüntetés volt; az ellen a rendszer ellen, amelyet Széky János pontosan jellemzett.

Ugyanakkor látni kell, hogy a magyar társadalom igen jelentős része nem támogatja, nem a szükséges mértékben támogatja a diákok, a pedagógusok aktív részének tiltakozását. Társadalmunk adósa a protestáló diákoknak, s bizony úgy tűnik, nem jó adósa: mintha sosem akarná tartozását “megfizetni”: a megvesztegetett/elbutult Fidesz-hívőket láthatóan nem érdekli, mit és hányszor hazudik az általuk támogatott hatalom; a többiek nagy része pedig mindmáig képtelen a tevékeny szolidaritásra. Pedig a tüntetőknek mindenben, minden mondatukban igazuk van; indulatosságuk – bár (még mindig) hihetetlenül fegyelmezettek – teljes mértékben érthető: olyan elkanászodott hatalommal kerültek szembe, amilyet ebben az országban 1990 után talán senki sem tudott elképzelni.

Beszéljünk a rendőrségről is

A rendőri magatartás – eltérően az előző tüntetésen tapasztaltaktól – megítélésem szerint nagyjából korrektnek mondható. Az Oktogonig voltam a menetben – ott hosszabb ideig álldogáltunk; azt hittem, vége a demonstrációnak, hát hazaindultam. Aztán néztem a szakadozott közvetítést: kirívó, brutális rendőri megnyilvánulást – bár persze előfordulhatott – magam nem láttam. Hagyhatták volna a diákokat tüntetni, de úgy is megítélhető volt a helyzet, hogy ki kell őket szorítani. Az általuk védett épületbe – bár az a hírek szerint üres volt – senkit sem engedhettek be.

Kár a tüntetés utáni szánalmas, nevetséges kommunikációért. Bár másmilyenre – mindaddig, amíg a „bűnözőket védtek!” skandálásban szemernyi igazság van – nem számíthatunk. Egy dolgot ki kell mondani – először, másodszor, végül is: bármi történt (volna), minden felelősség a maffiát terheli.

Nem igaz, hogy a hosszú ideje tiltakozókkal, gyerekekkel, diákokkal nem lehetett volna tisztességes hangon beszélni: a jelenlegi hatalom senkivel sem beszél tisztességesen, ha saját véleménye van. Mindent elmond a “kormányról” az a minősíthetetlen, uszító hangnem, amellyel vezető politikusai, főleg pedig az általuk irányított heccsajtó többszörösen kitüntetett sajtómunkásai a tiltakozásokat általában is kezelik: a legkevesebb, amit kijelenthetünk, hogy hiányzik belőlük annak a tiszteletnek legalább a minimuma, amelyet maguknak folyamatosan megkövetelnek…

Demokráciát! – skandálják az újra egyértelműen rendszerellenes jelszót a gyerekek. Bennem ez a 70-es éveket idézte – fájdalmasan, hogy megint ide jutottunk, és kétségbeesetten reménykedve: talán lesz, lehet még kiút…

Előzmény