Kerítésen innen
Gyurcsánnyal sokkol a Schmidt Mária vezette XXI. Század Intézet
Nem jött be a Fidesz-kommunikáció „ötletelése”, nincs új a nap alatt. Nem volt mit tenni, ha nem jön a nagy ötlet, akkor vissza a beválthoz. Gyurcsánnyal gerjesztenek indulatot az ellenzék körében.
Gyurcsány Ferenc teljesen bedarálja az MSZP-t
– állapította meg az MTI-hez hétfőn eljuttatott elemzésében a XXI. Század Intézet. Azt írták:
Szanyi Tibor kilépése az MSZP-ből már a sokadig példa arra, hogy a szocialisták „komoly válságban” vannak, már egyáltalán nem vehető biztosra, hogy a párt 2022 után is létezni fog.
Az elmúlt időszakban több helyben, illetve országosan is ismert,
meghatározó politikus hagyta ott az MSZP-t, köztük Botka László, most pedig Szanyi Tibor, de Újpesten is több helyi politikus a Demokratikus Koalíciót választotta a szocialisták helyett.
Az intézet szerint ez a folyamat, hogy sorra lépnek át MSZP-s politikusok a DK-ba, a következő pár évben minden bizonnyal még inkább felgyorsul majd.
„A sorozatos kilépések mögött Gyurcsány Ferenc erősödő és megosztó szerepe áll…”
A DK elnökének célja egyértelmű, egy általa vezetett ellenzékkel akar nekifutni a következő országgyűlési választásnak
2019-ben teljes mértékben átalakultak az ellenzéki erőviszonyok és a májusi EP-választás után világossá vált, hogy
az egykor az ellenzék vezető pártjának számító MSZP helyét teljes mértékben átvette a Demokratikus Koalíció (DK)
Míg korábban az LMP és az Együtt akarta betölteni az MSZP helyét,
jelenleg a Párbeszéd, a DK, valamint a Momentum törekszik ugyanerre. A Jobbik és az MSZP gyakorlatilag felszámolta önmagát,
„mára semmilyen ellenállást nem tanúsítanak, teljes mértékben feladták önállóságukat”.
Hölgyek, Urak! Ez az az eset, amikor érdemes megfogadni egy Orbán-tanácsot: „nix ugribugri”!
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat