Ez a nap
Gyurcsány: elég a háborús hangulatkeltésből!
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a 2010 előtti kormányok is követtek el hibákat, de soha nem próbálták meg az emberekben a jó mellett meglévő rosszra, előítéletekre, félelmekre alapozni a politikájukat, mint ahogyan ezt a jelenlegi kormány teszi.
Gyurcsány Ferenc pártja szerdai, szombathelyi választási fórumán úgy vélekedett: az a nemzet, amelyik megengedi, hogy „köztörvényes bűnözők vezessék”, nem áldozat, hanem bűnrészes. Azt mondta: a 2010 előtti kormányok és a mai kormány között az a fő különbség, hogy míg korábban bűn volt a lopás, és küzdöttek ellene, a jelenleg hatalmon lévők ezt a rendszer működésének lényegévé tették.
A pártelnök, a DK miniszterelnök-jelöltje hangsúlyozta: Magyarországon az emberek jobban szeretik a nyugalmat és a békét, elegük volt már abból a „háborús hangulatkeltésből”, amely a kormány retorikáját jellemzi.
Azt mondta: a választási kampányban nagyon kevés szó esik olyan lényeges kérdésekről, mint az egészségügy, az oktatás, a nyugdíjasok helyzete, vagy akár a devizahitelesek még mindig meglévő gondjai.
Felhívta hallgatóságának figyelmét arra, hogy a Fidesznek továbbra sincs meghirdetett programja, így nem tudni, hogy a következő években mi a szándéka az országgal. Vagy nem tudja a kormánypárt, vagy nem akarja elárulni, mindkettő egyformán probléma – jelentette ki.
A közelgő választásról szólva Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott: a jelenlegi választási rendszer a kormánypártoknak kedvez, így a választás „se nem szabad, se nem tisztességes”, de ettől még „nem szabad átengedni a terepet”.
A következő demokratikus kormánynak nagyon nehéz dolga lesz – mondta a DK elnöke -, nem tudnak majd mindent egy csapásra megváltoztatni, de például a nyugdíjreform, az igazságszolgáltatás rendszerének helyreállítása, illetve a sajtó szabaddá tétele viszonylag rövid idő alatt megvalósítható.
Gyurcsány Ferenc a szombathelyi pártok házának nagytermét megtöltő 250 ember előtt arra buzdított, hogy minél nagyobb választási részvétel mellett az egyéni képviselőjelölteknél a demokratikus ellenzéki pártok jelöltjeire, listán pedig a DK-ra voksoljanak április 8-án.
(Forrás: MTI)
Gyurcsány: a választási rendszer minden eleme a Fidesznek kedvez
Szerző
Friss
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
- Magyar György: a kormány csődbe akarja vinni a fővárost?
- Hétvégi horoszkóp – Belső hangok, külső jelek
- Közlöny van róla: mindenki „Nyunyókája”, Müller Cecília leteszi a lantot
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
- Magyar György: nem babra megy a játék