Connect with us

Kerítésen innen

Gyurcsány és a lehulló lepel esete – Erre készült a DK

Megosztás

A múlt héten írtunk arról, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) napokon át nagyon készült valamire, erre utalgattak folyamatosan az olyan posztokkal, mint „újra készülünk. Lesz mit nézni”, még Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke is szűkszavúan jelentette be: „Lesz mit nézni december 2-án 18 órától”. Most kiderült, hogy az online tévé lesz az, amit majd nézni lehet.

December 2-án 18 órakor

Lehullt a lepel. A Demokratikus Koalíció december 2-án 18 órakor elindítja az online tévéjét. Kövessétek a Facebook-oldalunkat a részletekért! Van mit nézni.

Konkrétan?

A Telex megkereste a DK-t, hogy megtudja, lesz-e a tévében Gyurcsány Ferenc-főzőműsor, vagy Kálmán Olga-interjú, de azt a választ kapta, hogy

„a részletekkel nemsokára jelentkezünk a DK Facebook-oldalán, addig is köszönjük a megértést!”

Szerző