Connect with us

Kerítésen innen

Ha már érettségi! – egy elgondolkoztató és félelmetes adat

Megosztás

Évente több, mint kétszer annyi természettudományos tárgyat, tehát kémiát, fizikát, biológiát vagy földrajzot oktató szaktanár éri el a nyugdíjkorhatárt, mint ahány hallgató kezdi meg a tanulmányait ezen tanári szakok valamelyikén Magyarország tanárképző egyetemein. Érdemes ezt végig gondolni éppen ma a 2021-es érettségik első napján.

érettségi
Megosztás

Évente több, mint kétszer annyi természettudományos tárgyat, tehát kémiát, fizikát, biológiát, vagy földrajzot oktató szaktanár éri el a nyugdíjkorhatárt, mint ahány hallgató kezdi meg a tanulmányait ezen tanári szakok valamelyikén Magyarország tanárképző egyetemein. Érdemes ezt végig gondolni éppen ma, a 2021-es érettségik első napján.

De ki tanít majd!

Ráadásul az utóbbiaknak is csak kisebb részéből lesz végül tanár. Az egyszerre elkeserítő és rémisztő tendenciára egy alapítvány is keresi a válaszokat. Csak kémiatanárból országosan 2657 fő hiányzik. A budapesti gimnáziumok 38 százalékában, a szabolcsiak 68 százalékában dolgozik a szükségesnél kevesebb kémiaszakos. Nógrádban a kémiatanárhiány 70 százalékos.

Miközben évente 120-140 kémiát oktató válik nyugdíjaskorúvá, 2020-ban összesen 42 hallgató kezdte meg kémiatanári tanulmányait Magyarország tanárképző egyetemein

-írta a Pénzcentrumra hivatkozva a Szócikk.

 

érettségi

 

Ma indultak az érettségi vizsgák

Valószínűleg még egy érettségi szezon sem váltott ki annyi vitát, mint az idei – végzős középiskolások több tucat petíciót indítottak a könnyítés érdekében, sokan úgy érzik ugyanis, hogy a hónapok óta tartó távoktatás miatt nem tudtak megfelelően felkészülni a vizsgákra, sőt még az ország vezető gimnáziumainak igazgatói is kiálltak amellett, hogy valamilyen formában kompenzációra lenne szükség, az idén végző évfolyam ugyanis komoly hátrányból indul a vizsgákon.

Egészen április elejéig úgy tűnt,

hogy a hagyományos formában zajlik majd az idei érettségi, akkor azonban a járvány harmadik hulláma miatt a kormány úgy döntött, a szóbeliket és a gyakorlati vizsgákat – akárcsak 2020-ban – törlik, a diákok összpontszámát önmagában az írásbeli határozza majd meg. (eduline)

Kapcsolódó

érettségi

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük