Connect with us

Banánköztársaság

Ha Soros nem zsidó, akkor a sorosozás nem is zsidózás..?

Kép: Magyar Narancs
Megosztás

A helyzet bizony az, hogy ha Soros netán piréz volna, amit a Fidesz és sajtómunkásai művelnek, akkor is zsidózás…

Schmidt Mária interjút adott a hvg  szerint egy szélsőjobboldali amerikai portálnak

Az interjúban hetet-havat, de úgy is mondhatom, tücsköt-bogarat összehordott. Hiába, ez régóta fideszes szokás; aki pedig a táborban megbecsült személy akar lenni, nem törődhet azzal, hogy hülyének tűnik-e; az a lényeg, hogy se füle, se farka ne legyen annak, amit dumál, legfőképpen pedig semmi köze se legyen a valóság ama csekély részéhez, amely a fideszesek fején kívül van, illetve amiről a fideszesek hajlandók tudomást venni.

Nos, ebben az interjúban Schmidt Mária egyebek között Soros György származásáról is futtatta „elméjét”, mondván:

Tudja, az apját, Soros Tivadart katolikusként vették nyilvántartásba, amikor 1916-ban hadifogságba került. Nem tudom, hogy valóban zsidó-e. Miért venné vissza valaki a zsidó vallást az 1930-as években? Sosem viselkedett zsidóként. Egy rejtély számomra.

Schmidt Mária bizonyára tudna mondani egy-két kompromittáló vagy legalábbis elbizonytalanító adatot,  mondjuk Konrád Györgyről, Heller Ágnesről, Esterházy Péterről(!), Kertész Imréről (tekintetbe véve persze, hogy halála előtt „megtért”), Schiff Andrásról és még sokakról; főleg az apjukról, netán a zsidó szempontból fontosabbnak tartott anyjukról: azokról, akiket a Fidesz bizonyos időszakokban a MIÉP-pel és a Jobbikkal közösen gyalázott, akár a parlamentben is. De leginkább persze a Vasárnapi Újságban vagy például a Siklósi Beatrix-féle tévéműsorban, és a mára elképesztő méretűre növelt fideszes médiában, benne a közmédiával.

Talán kimondhatónak gondolja: a nagyjából 1994-95 óta folyamatosan űzött zsidózás nem is volt zsidózás, ha az érintettek szülei kapcsán bizonyos kételyek merülhetnek föl…

Schmidt téved

Ám szerintem „téved”. „Téved” akkor is, amikor kijelenti: „Sosem viselkedett zsidóként.”

A helyzet az, hogy a sorosozás akkor is utolsó, alávaló zsidózás volna, ha kiderítenék: Soros piréz származású. Hiszen tudjuk is: a pirézek valamilyen nagyon is gyanús okból tulajdonképpen rejtőzködő zsidók vagy bérenceik…

De a lényeg: a sorosozás azért zsidózás, mert az egész elképesztő, mindennapjainkat, sőt minden percünket átható ocsmány hecckampány minden részletében a legalja antiszemita uszítás hagyományait követi: nem csoda, hiszen éppen ezért csinálják. És a közönségük ezt pontosan érti.

Ami igazán megdöbbentő: nemcsak Magyarországon terjesztette el és tette „szalonképessé” ezzel a Fidesz az antiszemita beszédet, hanem egészen elképesztő módon eltűrik ezt a gyalázatot az EU-ban is! Úgy néznek Orbánra, ha muszáj, mintha hernyóra, de eltűrik…

Ami pedig a zsidóként viselkedést illeti: bizony, ilyenek ezek a zsidók meg a pirézek is! Összevissza viselkednek, és legtöbbjüknek még engedélyük sincs hozzá…

Kapcsolódó

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük