Kerítésen innen
„Ha tudnám rólad, hogy …” – Budaörsre értek a lejárató-közvéleménykutatók!

Szervusz kisfiam (kislányom), apuka (anyuka) megy dolgozni, ha jól megy, ma is lejáratok pár embert, de aztán sietek haza hozzád és majd játszunk egy nagyot! – így búcsúzkodhat otthon az, aki a választás előtti Fidesz-kampányban vállalja a telefonos hadjáratot.

A lejáratók már Budaörsön vannak!
Az eset, így választás környékén sajnos hozzátartozik a magyar politikai kultúrához, tudják ahhoz, a kultúránkhoz, amit olyan bőszen véd pártunk és kormányunk a menekültektől.
Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere közösségi oldalán osztotta meg egy helybéli történetét a városból:
„A lejárató telefonos hazugságkampány elérte Budaörsöt is. Most kaptam az üzenetet egy ismerősömtől:
„Szia Tamás! Budaörsön is megjelent a fura közvéleménykutatás. Felhívtak, és a kérdőív vége felé jöttek azok a kérdések, hogy ha tudnám rólad, hogy közel állsz Gyurcsányhoz, hogy tavasszal a miniszteri ambícióid miatt dobni akartad a várost, ha tudnám rólad, hogy miattad ramaty a közlekedés (dugó a főutcán) szavaznék-e rád, illetve, ha tudnám, hogy Czuczor megoldja ezt a problémát a kormánynál, és hogy minden, Budaörsöt érintő negatív kormányzati döntést visszavonatna, mert a kormány feltétlen támogatását élvezi, akkor szavaznék-e rá?
Nagyon irányított volt, szinte nem is kérdések voltak…
Plusz adalék: Amikor elkérte az irányítószámot, akkor töltötte be neki a gép a budaörsi kérdéseket. Ezeknek minden helységre, kerületre van adatbázisuk, és az irányítószám alapján dolgoznak.”
Félelmetes apparátussal próbálják manipulálni a választókat…
Biztos vagyok abban, hogy a budaörsiek bölcsebbek annál, hogy ilyen ócska módszereknek bedőljenek…”
Szerző
Friss
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
- Kémiai kasztrálás: megoldás vagy emberkísérlet? – Mit engedhet meg magának egy társadalom, ha valóban civilizált akar maradni
- Orbán Ráhel (és családja) menni Amerika?
- Sötét órák: a legnagyobb áramszünetek Magyarországon
- Nem mindegy, milyen ATM kerül a faluba – akár kétszer többe is kerülhet a készpénzfelvétel