Connect with us

Kerítésen innen

Kormánykérésre istenáldottá lett a kormányzati népesedési konferencia

aldas
Megosztás

A „gyanútlanul” konferenciázó bíboros, a két püspök és a rabbi egyszerre főszereplője lett a csütörtöki III. Budapesti Demográfiai csúcsnak. Novák Katalin gondolt egyet – elolvasta a papírosából – és felhívta őket a színpadra.

Isten áldásával…..

A legnagyobb szövetségeseink az egyházak

– mondta a III. Budapesti Demográfiai csúcsot megnyitó beszédében Novák Katalin családügyi államtitkár, majd egy formabontó aktusra kérte fel a csúcson megjelent Erdő Péter bíborost, Steinbach József református püspököt, Fabiny Tamás evangélikus püspököt és Köves Slomó rabbit, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőjét.

És lőn….

A négy egyház vezetője egymást váltva mondott áldást, illetve szentelte meg a konferenciát.

Bősz Anett a történtek hatására….

A képviselőnő közösségi oldalán javasolt pár dolgot, amit a nemzet bőszen hívő kormánya ezen felül megtehetne a gyermekvállalás ösztönzésére:

Nagy tisztelettel, tennék egy javaslatot arra, milyen „egyházakat” kérjen fel a kormány a gyermekvállalás ösztönzésére.

  • 1. A szülészeti erőszak felszámolását, együttműködő terhesgondozási irányelveket, a WHO-ajánlásoknak megfelelő szülészeti protokollt.
  • 2. Tiszta állami kórházakat, ahol nem fenyeget kórházi fertőzés, és ahol a személyzet éppúgy tisztában van a szülő nő, valamint gyermeke jogaival, mint a család felnőtt tagjai.
  • 3. Rugalmas ellátórendszereket.
  • 4. A gyermekgondozási időszak szülők közti azonos időtartam-megosztásának állami ösztönzőkkel való segítését.
  • 5. A nők és az édesanyák munkapiaci diszkriminációjának visszaszorítását
  • 6. Akadálymentesítést, hogy a babakocsival mindenütt lehessen közlekedni.
  • 7. Munkapiaci szabályozást, mely a bérmunkapiacra való visszatérés rugalmasságát garantálja a fiatal édesanyák számára, hogy a karrierutak megtörését és a bérszakadék elmélyülését megakadályozzuk.
  • 8. Elégséges számú bölcsődei férőhelyet.
  • 9. Az óvónők tisztességes bérezését, hogy felszámoljuk az intézményekben keletkezett munkaerőhiányt.
  • 10. Megfelelő oktatási rendszert, a család fogalmának 21. századi értelmezését, a kormánytól eltérő módon gondolkodók elfogadását.
  • 11. A házasságkötések és a gyermekek születésének követelése helyett, az emberek magánéletének tiszteletben tartását, és az álmaik megvalósításának segítését – gyermekvállalás terén is.
    +1. Tiszta közéletet, normalitást a hétköznapokban. Így elkerülhető, hogy minden hatodik magyar pár úgy döntsön: külföldön hozza világra gyermekét.

megosztás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük