Connect with us

Orosz-ukrán háború

Háborús napló 30. – Európa egyre komolyabban veszi a háborús készültséget – cikkünk folyamatosan frissül

Megosztás

Európa segítség nyújtás, és a menekültek befogadása mellett kénytelen egyre komolyabban venni saját biztonságát, erre utal az Európai Unio és a NATO előkészítés alatt álló döntéseinek sorozata is, amelyeket elsősorban a háború indokol.

Megosztás

Éppen egy hónapja rohanta le Putyin serege Ukrajnát. a nemzetközi háborús bűntett a várhatónál is komolyabban hozta össze a világ és Európa demokratikus erőit. elképzelhetetlen mennyiségű segély érkezik Ukrajnába. Európa azonban segítség nyújtás, és a menekültek befogadása mellett kénytelen egyre komolyabban venni saját biztonságát, erre utal az Európai Unio és a NATO előkészítés alatt álló döntéseinek sorozata is, amelyeket elsősorban a háború indokol.

A NATO újra kiállt Ukrajna mellett!

Csütörtök: 14-10A NATO tagállamai megerősítették egységüket Oroszországgal szemben és Ukrajna további támogatása mellett – közölte a NATO főtitkára Brüsszelben, az észak-atlanti szövetség rendkívüli csúcstalálkozóját követően csütörtökön. Jens Stoltenberg elmondta: a tagországok vezetői további, főként védelmet biztosító eszközök, köztük nukleáris és vegyi fenyegetés elleni védelmet szolgáló eszközök biztosításáról döntöttek Ukrajna számára.

Mivel a háború új biztonsági környezetet teremtett, határoztak arról is, hogy a NATO megerősíti a szövetség keleti szárnyát, és új, többnemzetiségű harccsoportokat telepít Bulgáriába, Magyarországra, Romániába és Szlovákiába. Gyors reagálású erők 40 ezer katonáját helyezi át a keleti szárnyra, jelentős légi és haditengerészeti eszközökkel együtt. Egyetértettek továbbá abban, hogy el kell kerülni a háború további elmérgesedését, és azt, hogy a háború Ukrajna határain túlra terjedjen – közölte.

“MINDEN INTÉZKEDÉST ÉS DÖNTÉST MEGHOZUNK ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY SZAVATOLJUK AZ ÖSSZES SZÖVETSÉGES TELJES KÖRŰ BIZTONSÁGÁT ÉS VÉDELMÉT. INTÉZKEDÉSEINK TOVÁBBRA IS MEGELŐZŐ JELLEGŰEK, ARÁNYOSAK ÉS NEM SZOLGÁLJÁK A HELYZET ELMÉRGESEDÉSÉT”

– tette hozzá a főtitkár.

Halott felismerés felsőfokon

Csütörtök: 10-10 Ukrajna arcfelismerő szoftvereket használ, hogy azonosítani tudja az elesett orosz katonákat, hogy aztán értesíteni tudja a családokat. Erről Ukrajna alelnöke beszélt a Reutersnek. Mikhajlo Fedorov, aki Ukrajna digitális átalakulásért felelős minisztériumát is vezeti, elmondta, hogy az ország a New York-i székhelyű Clearview AI nevű mesterséges intelligenciával foglalkozó cég által biztosított technológiát használja. A Clearview alapítója szerint a cég több mint kétmilliárd képhez fér hozzá a VKontakte orosz közösségimédia-szolgáltatástól. A Reuters értesülései szerint a szolgáltatást Ukrajna számára ingyenesen biztosítják, Oroszországnak nem. Ukrajna online űrlapot hozott létre az oroszok számára, akik halottaik holttestét szeretnék visszakapni. Ukrajna azt állítja, hogy több mint 14 000 orosz katona halt meg, de ezek az adatokat egyelőre nem ellenőrizték.

Folytatódik a diplomáciai háború

Csütörtök: 08-10 Moszkva bejelentette, hogy az Egyesült Államok több diplomatáját ki fogja utasítani, miután az Államok nemrég szintén így tett 12 orosz diplomatával – írja aBBC. Washington a múlt hónapban közölte, hogy nemzetbiztonsági okok miatt kiutasítja az oroszok New York-i ENSZ-képviseletének diplomatájit, később pedig bejelentette, hogy egy további orosz állampolgárt kiutasít az ENSZ-ből, aki kém lehet. Hétfőn az orosz külügyminisztérium beidézte John Sullivan amerikai oroszországi nagykövetet, hogy tiltakozzanak az ellen, hogy Joe Biden elnök háborús bűnösnek minősítette Vlagyimir Putyin orosz elnököt. A külügyminisztérium szóvivője később megerősítette, hogy „március 23-án megkapták az orosz külügyminisztériumtól a „persona non grata”-nak, vagyis nem szívesen látott személlyé nyilvánított diplomaták listáját. Az egyelőre nem világos, hogy hány amerikai diplomatát érint majd a minősítés, és mikor utasítják ki őket Oroszországból.

Kötelező gáztartalék képzés várható

Csütörtök: 04-50 Az Európai Bizottság javaslatot készít elő az uniós tagországok kötelező gáztartalékairól annak érdekében, hogy felszámolják az EU oroszországi fosszilis energiahordozóktól való függőségét – derül ki a DPA hírügynökség által megtekintett tervezetből. A dokumentum szerint az uniós tagállamoknak biztosítaniuk kell, hogy a gáztárolók minden év november 1-jéig legalább 90 százalékos töltöttségűek legyenek, „mivel a vezetékes gázellátásban bármikor előfordulhatnak fennakadások” – áll a tervezetben. A javaslat, az EU energiaellátását érintő komoly aggodalmak közepette született, mivel Oroszország ukrajnai háborúja, majd az azt követő szankciók miatt megnövekedett az orosz gázszállítások leállításának valószínűsége. A tervezet szerint az EU végrehajtó szerve ellenőrzéseket is végez majd az átmeneti gáztárolási szintek figyelemmel kísérésére a novemberi határidő előtt. Németország maga is hasonló intézkedéseket tervez, amelyek májusban lépnének hatályba

 A magyar kormány  biztosítja az ukrajnai háborús menekült gyerekek iskoláztatását

Csütörtök: 03-10 Az EMMI közlemény szerint az Ukrajnában dúló háború miatt gyerekek tízezrei lépték át az elmúlt hetekben Magyarország határát, közülük sokan a hazatérés lehetőségére várnak, mások továbbutaztak, de napról napra emelkedik azoknak a száma, akik menedékes kérelmet nyújtanak be, és tanköteles korú gyermekeiket magyar óvodákba és iskolákba íratják be. Az óvoda- és iskolaválasztás szabadsága őket is megilleti, a körzetes intézményeknek azonban az érintetteket fel kell venniük – hangsúlyozták. Az óvodai nevelésben 3 éves kortól kötelező részt venni – hívták fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ez a korosztály rendkívül gyorsan megtanulja a nyelvet. Az iskolákban is cél a gyerekek minél gyorsabb integrációja és felzárkóztatása, illetve adott esetben a magyar nyelv megtanítása – írták. A kormány ezért a kötelező iskoláztatáson felül heti öt délutáni, egyéni foglalkozást biztosít az érintett tanulóknak, és havi 130 ezer forint többlettámogatást biztosít az Ukrajnából érkező menekülőket befogadó iskoláknak, köznevelési és szakképző intézményeknek – ismertették.

A KORMÁNY ÁPRILIS 20-ÁIG MEGNYITJA AZ ÉRINTETTEKNEK A MAGYARORSZÁGI ÉRETTSÉGIRE JELENTKEZÉS, ILLETVE A KORÁBBI JELENTKEZÉS MÓDOSÍTÁSÁNAK LEHETŐSÉGÉT, ÉS INGYENESEN BIZTOSÍTJA, HOGY MAGYARORSZÁGON ÉRETTSÉGI VIZSGÁT TEGYENEK.

Forrás

(Minden a háborúról!)

háború

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük