Connect with us

Orosz-ukrán háború

Háborús napló percről percre 10. -Cikkünk folyamatosan frissül

Megosztás

Putyin alighanem még annál is idegesebb, mint amilyen hírek járják, hiszen egyre világosabb, hogy a nyugat most nem adja fel az ellene hozott intézkedéseket. Legutóbbi ilyen a háború miatt hozott az Európai Fejlesztési Banki  döntés, egy újabb pénzcsapot zárt el.

Megosztás

Putyin alighanem még annál is idegesebb, mint amilyen hírek járják, hiszen egyre világosabb, hogy a nyugat most nem adja fel az ellene hozott intézkedéseket. Legutóbbi ilyen a háború miatt hozott az Európai Fejlesztési Banki  döntés, egy újabb pénzcsapot zárt el.

Aprócska fény az alagút végén

Szerda: 14-35  Este folytatódnak a béketárgyalások Oroszország és Ukrajna között – jelentette a Tass orosz állami hírügynökség.

“Delegációnk készen áll majd a tárgyalások folytatására” –
mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

Vlagyimir Putyin elnök tanácsadója, Vlagyimir Medinszkij lesz ismét Oroszország főtárgyalója – állítják a jelentések.

“Úgy gondolom, hogy a dolgok változatlanok maradnak. Semmi sem fog változni. Kitartunk az álláspontunk mellett. Ugyanazok az emberek vesznek részt”

– mondta Olekszij Arestovics elnöki tanácsadó a Suspilne TV-nek.

Kibe bűnözök a jószolgálat vámszedői

Szerda: 14-00 Egyre több az Ukrajnát névleg támogató, hamis, valójában kiberbűnözők által szervezett adományozási mozgalom – hívta fel a figyelmet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NSZ NKI) szerdán a honlapján.

A közlemény szerint mostanáig több mint 37 millió dollár értékű kriptovalutát sikerült összegyűjteni a háború sújtotta Ukrajna megsegítésére, azonban ennek hatására a kiberbűnözők is akcióba lendültek.
A BleepingComputer számos „Segítse Ukrajnát!” témájú csaló e-mailt, adathalász oldalt és egyéb fórumot azonosított, amelyekkel a segítőkész felhasználók jóhiszeműségét kihasználva igyekeznek pénzt szerezni a csalók.
Mint írták: a hamis „Segítse Ukrajnát” mozgalom során a támadók olyan, jellemzően Bitcoin és Ethereum kriptovaluta-adománygyűjtést hirdetnek, amely semmilyen kapcsolatban nem áll az ukrán kormányzattal. Annak érdekében, hogy hihetőbbé tegyék a gyűjtés valódiságát, számos meggyőzésre alkalmas eszközt használnak, például az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) nevében küldenek ki e-maileket az áldozatoknak, és fórumbejegyzéseket tesznek közzé a hamis mozgalomról.
A MalwareHunterTeam szintén azonosított néhány adománygyűjtő .org domaint, amelyeket csalási szándékkal hoztak létre, továbbá felfedezték az UkraineGlobalAid[.]com weboldalt is, amely első ránézésre valódinak tűnhet, alaposabban megvizsgálva azonban jól észrevehetők a gyanús jelek és a hibás hivatkozások – emelték ki.

 „Mivel ezek a csalási módszerek a jelen körülményekre támaszkodva igyekeznek kihasználni az emberek jóhiszeműségét, a gyanútlan felhasználók könnyen áldozattá válhatnak” –

fogalmaztak.
Az NKI felhívta a figyelmet: azáltal, hogy az ukrán kormány kriptovalutában is fogadja az adományokat, fennáll az esélye az ilyen jellegű csalásoknak.
Ukrajna számára mostanáig 37 millió dollár értékű kriptovaluta, valamint más formában 13 millió dollár értékű adományt gyűlt össze. Azok, akik adakozni szeretnének Ukrajnának, ügyeljenek arra, hogy csak az ukrán kormány által közzétett hivatalos címekre küldjék adományukat – írta közleményében a kibervédelmi intézet.

Putyin készenléti üzemmódba helyezte az előző oroszbarát ukrán miniszterelnököt

Szerda 10:20 Viktor Janukovics, Ukrajna ex-elnöke jelenleg Minszkben tartózkodik, közli a pravda.com.ua Az ukrán felderítés információja szerint a Kreml egyik forgatókönyve szerint azt tervezi, hogy visszahelyezi Janukovicsot az elnöki székbe. Az értesülések arra utalnak, hogy a Kreml információs hadműveletre vagy akcióra készülhet Janukovics volt elnök visszaküldése érdekében Ukrajnába, vagy hogy a nevében felhívást tegyen közzé az ukrán lakossághoz.

Forrás: pravda.com.ua/KH

Az orosz hadsereg azt állítja, hogy átvette az irányítást a Dnyeper fekete-tengeri torkolatánál fekvő, délnyugat-ukrajnai Herszon felett – írja az AFP.

Szerda: 09-10 Herszon ukrán kikötővárost teljesen ellenőrzése alá vonta az orosz hadsereg – jelentette be szerdán Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Konasenkov szerint a Dnyeper fekete-tengeri torkolatánál fekvő város polgári infrastruktúrája, életfenntartó létesítményei és a városi közlekedés a megszokott módon működnek. A helyi hatóságokkal tárgyalások folynak a szociális infrastruktúra működésének fenntartásáról is.

Már nem díszdoktor Putyin

Szerda: 07-20 Néhány napnyi tanácstalanság után megszületett  a debreceni egyetem döntése, sajtóirodája közleményében azt írta,

„a Debreceni Egyetem szabályzata szerint a civis honoris causa kitüntetésre javasolt személynek nyilvános ünnepélyes szenátusi ülésen kell átvennie kitüntetését”.  Akinek az oklevelét az egyetem nem adta át, az nem birtokosa a címnek, így nem jogosult annak viselésére

 Az egyetem szenátusa soron következő rendes ülésén napirendjére tűzi a kitüntetés odaítéléséről szóló határozatának hatályon kívül helyezését is.

Felfüggesztés

Szerda: 05-10 Meghatározatlan időre felfüggesztené Oroszország és Fehéroroszország pénzügyi támogatását az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet keddi bejelentése szerint az igazgatótanács tagjai “nagy számban” szavaztak arra, hogy felkérik a bank kormányzóit – vagyis az EBRD részvényes országainak és szervezeteinek képviselőit – az Oroszországgal és Fehéroroszországgal szembeni határozott fellépésre az ukrajnai háború miatt.
A keddi közlemény szerint a kormányzótestület jóváhagyása esetén az EBRD határidő megjelölése nélkül felfüggesztené Oroszország és Fehéroroszország hozzáférését a bank finanszírozási forrásaihoz és szakértői tevékenységéhez.
Az EBRD kormányzóinak harminc napon belül kell szavazniuk az igazgatótanács által javasolt határozatról, a bank alapítóokmányának azon cikke alapján, amely kivételes körülmények között lehetővé teszi, hogy az EBRD felfüggessze a tagországok hozzáférését a pénzintézet forrásaihoz..
Az EBRD-finanszírozások legnagyobb egyedi felvevője korábban minden évben Oroszország volt, de a bank részvényes országai 2014-ben, a krími válság nyomán azt az informális iránymutatást adták, hogy az EBRD – összhangban a Moszkvával szemben akkor meghozott nemzetközi szankciókkal – ne kezdjen új finanszírozási programokat Oroszországban.
Ezt a döntést tenné hivatalossá – és terjesztené ki Fehéroroszországra is – az EBRD igazgatótanácsának keddi javaslata a kormányzótestület jóváhagyása esetén.

 

(Forrás)

(Minden a háborúról!)

háború

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük