Kerítésen innen
Hadházy Ákos: küldöm a végrehajtót a hirado.hu-hoz!
Az lesz majd a faramuci helyzet, amikor a hivatalos végrehajtót penderítik ki a „totál megbízható és életük és vérük árán is párthű” biztonsági őrök az MTVA épületéből és a rendőrség – ahogy szokta – némán félrenéz.
Rágalmazó, fizess! – vagyis mi fizessünk…..
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán jelentette be, hogy rövidesen végrehajtót küld a Hirado.hu-hoz. A politikus ugyanis több helyreigazítási pert is megnyert az MTVA-val szemben, de a bíróság által megítélt sérelemdíjat még se ő, se édesapja nem kapta meg.
A portálon róla és édesapjáról valótlan állításokat közöltek, ezért a bíróság helyreigazításra kötelezte az oldalt. Ennek a Hirado.hu végül eleget is tett, de a megítélt 600–600 ezer forintos sérelemdíjat a mai napig nem fizette ki az állami cég.
2017 januárjában az oldal azt állította
róla, hogy a politikus édesapjával együtt földmutyiban érintett, és hogy strómanok nevére szereztek földeket. 2018 januárjában pedig az Origo nyomán azt írták, hogy Hadházy Ákos rendszeresen egyeztet Simicska Lajos fiával az LMP és a Jobbik együttműködéséről. Tavaly februárban és idén márciusban tette közzé a portál, hogy valótlanságokat állítottak a képviselővel kapcsolatban.
„Rövidesen küldöm a végrehajtót a hirado.hu-hoz.
Évekig tartó perek után közzéteszik a sehol nem látható helyreigazítást, de hónapok óta nem hajlandóak kifizetni az Édesapámnak és nekem megítélt hatszázezer forintot. Úgy látszik, Bayertől HPD-ig egyaránt sóherek a végtelenségig. Lehet, hogy az MTVA is ötforintosokat kunyerál…
Az igaz, hogy a propagandaoldalt korábban megjelenítő csaló és hazug MTVA-s kft felszámolta magát ( http://www.korrupcioinfo.hu/kitomott_ridikul/ ), de van jogutód, hiszen a propagandaoldal is él és virul. A közpénzen végzett aljas lejáratásukért az Önök adófizetői pénzéből kellene fizetniük, de most az egyszer úgy tűnik, spórolnak Önöknek. Nem úgy mint akkor, amikor milliárdokat költöttek el kamu megbízásokra.
Annyit még a témához:
valaki megkérdezte, hogy mit szólok ahhoz, hogy esett az ellenzéki politikusok népszerűsége. Hát ezt:
amikor az emberek nagy részéhez csak a rólunk szóló rágalmak jutnak el, örüljünk annak, hogy nem mínuszban vagyunk, ugye. És talán megismételném: szánalmas balfácánok vagyunk, ha ezt szó nélkül hagyjuk!”
Hadházy Ákos felesége sírva hívta a képviselőt, mert gyerekeit zaklatta a Fidesz-média
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik
- Amerikai álom magyar földön – Mi és miért vonzza ide az amerikai családokat?
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’