Banánköztársaság
Hajléktalan-törvény összecsomagolva?
A kormánypropaganda leporolta a hajléktalanság problémáját. Az, hogy papíron a Fidesz kéri a kormányt, az természetesen porhintés. Elég a kormánypárt vezetésének névsorára pillantani ennek igazolására. Ez a mozzanat feledhető. A lényeg azonban továbbra is az, hogy mi célt szolgálhat a kérdés elővétele.
A humánum előretörését aligha. Nem azért, mert nem lehetne a humánum oldaláról megközelíteni a kérdést, hanem azért, mert a kormány korábbi intézkedései, az immár kormányokon keresztül ívelő kommunikációs gyakorlat alapján erre lehet legkevésbé gondolni. Amelyben már öt éve is a demagógia volt az uralkodó. Ahogy azt is nehéz elképzelni, hogy hirtelen megoldások születtek ott, ahol hagyományosan az akták tologatása fedi el a valós tevékenységeket. Igen. A minisztériumokban és főhivatalokban. A látszattevékenységek bürokratikus fellegváraikban. Ahol gyakorlatilag a rendszerváltás óta zajlik annak a kérdésnek a passzírozása, hogy mi legyen a lakhatási joggal igen, de lakhatási lehetőséggel nem rendelkező emberekkel.
Sokkal inkább úgy tűnik, hogy a kérdés akkor kerül elő, amikor vagy el kell terelni a kommunikációt valamiről, vagy támogatókat kell gyűjteni valami mellé, ami egyébként nem örvendene túl nagy népszerűségnek. Olykor mindkét célból. Mert a hajléktalanság az, amivel nagyon sokan találkoznak. Azokkal a csendesen tengődőkkel is, akiket kikerülnek, átlépnek, illetve nagy ritkán megkínálnak egy kiflivel, levessel, bármivel. No meg azokkal is, akik olyan módon próbálnak pénzt szerezni, amitől kinyílik a bicska, viszketni kezd a tenyér, és rúgásra feszül a lábikra.
Mert azért ne feledjük, hogy abban is van valami, amit a hajléktalanság elleni optikai tuningolók emlegetnek. Abban, hogy nem egy helyen, nem egy esetben közbiztonsági problémát okoz az életvitelszerűen szerte heverők rétege. Ahogy közegészségügyi kérdéseket is felvet ugyanez. Nem csak a biológiai salak elhelyezésének problémájával, hanem fertőzésekkel is megfűszerezve. De valószínűleg másként tekintenek azok az aktivisták a kérdésre, akik autóval osztanak ételt, illetve ruhát, illetve azok, akiknek a gyereke az összeszart bokrok mellett kell, hogy közlekedjen.
Az utóbbiak támogatására bizton számíthat az, aki fellépést ígér a közterek felszabadítása érdekében. Sajnos akkor is számíthat erre a támogatásra, ha ezt olyan más intézkedésekkel csomagolja össze a hatalom, ami egyébként nem nyerne támogatást. Ezzel, mintegy, kompromittálva a kommunikációt, és csak tovább maszatolva a kérdést. Ellenben támogatókat gyűjtve. Akár csak hallgatólagos támogatókat. A többi üres fecsegés. Mert az unortodox workfare magyar közmunka-programja továbbra sem más, mint a szegénységi spirál hajtómotorja. A modern rabszolgaság generátora. A szálláslehetőségek sem bővültek, javultak ugrásszerűen. Így sokkal lényegesebb kérdés lehet, hogy a hatalom mivel csomagolja majd össze a kormánypárt kérésére megalkotni vágyott törvénycsomagot.
Egy füst alatt érdemes megnézni, hogy milyen területfoglalások fordulnak elő abból a kategóriából, amely csípheti a hatalom szemét. Olyanokra gondolok, mint például a Városliget védelmében kiköltözők. Lehet, hogy ezekre a kérdésekre választ keresve hamarabb találjuk meg a kommunikációs mozgatórugókat, mint akkor, ha leragadunk a hajléktalanok elleni hatalmi fellépésnél. Mert azt szerintem, a leghülyébb fideszes politikus is tudja, hogy a szegény-gettók kialakítása, az optikai tuning nem old meg semmit. Na jó, engedékeny leszek, pár némethszilárd-osztályú politikus talán nem tudja. Majd ők fognak beszélni róla a Fidesz részéről.
Andrew_s
Szerző
Friss
- Lehetek más véleményen Cornstein úr?
- Pénteken ismét bombariadó volt több iskolában is
- Az alulinformált miniszter, Hankó Balázs esete a Magyar Színházi Társasággal
- Péntek reggeli igehirdetés – Orbán, csakúgy mint máskor
- Hidvéghi parlamenti államtitkár úr, az a gáz, hogy az internet nem felejt, a hablatyát egyszer megtalálhatja az unokája….
- Unalmas… na az biztosan nem lesz! – Horoszkóp az év 5. hétvégéjére
- Hankó miniszter-közszolga: a Bokros-csomag és a ‘Ratkó-dédunokák’ meg nem születése okán nincs elég kisded Magyarországon
- Lázár János pikírten Rákosrendező-ügyben: a kormánynak az a fontos, hogy a budapestieknek jó legyen
- Bajnai Gordon: akiket érdekelnek a tények és persze a saját lelki higiéniám érdekében 3 állítás
- Én már elvesztettem a fonalat, tudja valaki, hogy mennyinél tartunk? – Heti Jusztság…