Connect with us

Kultúra

Halára ítélték a lányt, aki megölte megerőszakolóját

Megosztás

Egy fiatal lányt a családja – akarata ellenére – csellel hozzákényszerített az unokatestvéréhez. A férfi, miután új arája nem volt hajlandó szexelni vele, többször is megerőszakolta. Végül a nő leszúrta az erőszaktevőt.

Testvérei fogták le, amíg a férje megerőszakolta

A női jogok terén az egyik legelmaradottabb afrikai ország Szudán. A 19 éves Noura Huszein egyszer már megszökött otthonról, mert a család hozzá akarta kényszeríteni az unokatestvéréhez. A szülei azonban hazacsalták azzal az ígérettel, hogy letettek a kényszerházasságról. Naurának, csak visszaérkezése után derült ki, hogy hazudtak, hiszen gőzerővel folytak a lakodalmi előkészületek, ám ekkor már késő volt.

A csapda bezárult

A lakodalom után az asszony nem volt hajlandó szexelni a férjével, aki ezt néhány napig tűrte, majd a lány testvéreinek segítségével, akik lefogták a saját húgukat, többször is megerőszakolta.

Amikor a férfi másnap újra próbálkozott, Naura leszúrta.

A szudáni törvények szerint  az áldozat családja választhat, hogy engedi-e pénzzel megváltani a gyíkosságot, vagy ragaszkodik a halálbüntetéshez. Naura megerőszakolójának családja azt választotta, hogy végezzék ki a fiatal lányt, aki most sorsára vár.

Megmozdultak a jogvédők

A lány ügyvédei éltek a felebezés jogával, de várják a nemzetközi szervezetek – ENSZ, Afrikai Unió, Európai Uniós – támogató fellépését, mert csak így reménykedhetnek a sikerben.

Ne feledjük, hogy Szudán egy ENSZ-felmérés szerint a női jogok tekintetében a166. helyen áll a 188-as listán. Az ország máig sem csatlakozott a női jogokat garantáló egyetlen nemzetközi szerződéshez sem.

Kapcsolódó

Angelina Jolie: a szexuális erőszak háborús fegyverré vált

 

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük