Connect with us

Kerítésen innen

Halottak napja hétvégéjén így közlekednek a vonatok

MÁV
Megosztás

Változik a vonatok menetrendje a hosszú hétvége miatt: csütörtökön a pénteki, november 1-jén a szombati, 2-án az ünnepnapi, 3-án pedig a szokásos vasárnapi menetrend szerint járnak a vonatok – közölte a Mávinform kedden az MTI-vel.

A közlemény szerint:

A MÁV a négynapos hétvégén ötszázezer utasra számít, ezért a vasúttársaság a lehetőségekhez mérten plusz kocsikat kapcsol az InterCity vonatokhoz, vasárnap pedig Nyíregyházáról Debrecenen át Budapestre „Televonatot” is indít, amely más állomásokon nem áll meg, így jóval gyorsabban ér a fővárosba.
A vasúttársaság a pénztárak előtti sorban állás elkerüléséért azt javasolja az utasoknak, hogy a menetjegyet váltsák meg interneten vagy a mobilos applikációban, ahol 10 százalékkal olcsóbbak a jegyek.
A szokásos kedvezmények a hosszú hétvége alatt is érvényesek. A 26 éven aluliak – de már nem tanulók – 33 százalékos kedvezménye november 3-án éjfélig vehető igénybe – olvasható a közleményben. Bővebb tájékoztatás a MÁV honlapon található.

Érdemes odafigyelni a MÁV közleményére, és az abban foglaltakra, sokat segíthet a hétvégi rohanás közben.

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük