Connect with us

Blogbazár

Czeglédy Csaba: Fodor Roland és az ő előre megfontolt szándéka

fodor-roland
Megosztás

Nem jogerős még Győrben a polgármester választás eredménye. A napokban kiderül, átvágja-e a gordiuszi csomót a bíróság, és lesz-e új választás. (Elég gáz, hogy a győri polip állítólagos tagja, az aljegyző felügyelte a választást, és nem lehet tudni, mennyi polgármesteri szavazólap került ki a szavazókörökbe, mert ennek dokumentumai eltűntek.)

Azonban ne feledkezzünk meg arról az aljas emberről, aki hozzájárult Borkai – még ha nem is végleges – győzelméhez.

A képen Fodor Roland látható, aki a győri Jobbikot vezette

Négy egyéni körzetet kaptak, Fodor pedig kikönyökölte magának az ellenzéki közös lista második helyét. A Borkai-botrány csúcspontján Fodor ahelyett, hogy a Fideszt támadta volna, visszaléptette a négy jobbikos jelöltet, így az ellenzéki összefogásnak a győri 16 körzetből 4-ben nem maradt képviselőjelöltje.

Ezt írta közleményében október 8-án:

„Az ellenzéki moslékszövetség elveszítette a képviselőjelöltjeinek negyedét, és a minimális győzelmi esélyeit is. Kilépésünk hónapok óta tervezett volt, nincs köze a DK országos pártközpontja által megrendelt, a fideszes polgármestert ocsmány módon lejárató anyagokhoz!”

Még azzal is kérkedett ez a gerinctelen figura,

hogy megtévesztésből csatlakoztak az összefogáshoz, előre eltervezték, hogy kilépnek, ezzel borítva mindent. Fodor és bandája választási bűncselekményt követettek el, ugyanis szándékosan megtévesztették a győri választókat. Tudomásom szerint folyik már ellenük a büntetőeljárás.

És mit tett vajon tegnap ez a Fidesz-csicska?

Felvette a képviselői mandátumát, ugyanis az ellenzéki közös lista második helyéről nem mondott le. Az ilyen ember nem képviselőséget érdemel, hanem megvetést.

Forrás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Szabó Vera

    2019.10.29 10:36 at 10:36

    Ilyet lehet csinálni? Fodor előre kitervelten hajtotta végre az ocsmány tettét! Orbánisztánban ezt nem büntetik, mert a fidess maffia érdekében történt! ….és ez a csaló gazember képviselő lesz?…….

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük