Ez a nap
Halottak napjára készül a rendőrség is, igyekeznek minden veszélyeztetett helyszínen ott lenni
A rendőrség idén is megkülönböztetett figyelmet fordít a halottak napi megemlékezés nyugalmát veszélyeztető bűncselekmények megelőzésére – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu honlapon.

Vigyázat tolvajok
A rendőrség arra figyelmeztetett, hogy tolvajok ellophatják a síroknál felügyelet nélkül hagyott táskákat, a lezáratlan kerékpárokat, a temető előtt parkoló autókban látható helyen hagyott tárgyakat, a tömegközlekedési eszközökön a külső zsebben tartott mobiltelefonokat, pénztárcákat, a nyitva felejtett, nem megfelelően védett otthonokból pedig az értékeket.
Azt tanácsolták, hogy mindenki fokozottan figyeljen értékeire, például a tömegközlekedési járatokon; ne vigyenek magukkal felesleges értékeket, a temetőben pedig egyetlen pillanatra se hagyják őrizetlenül a táskájukat.
Új ideiglenes parkolóhelyek
Közölték azt is, ezekben a napokban a rendőrség a közútkezelőkkel együttműködve számos ideiglenes parkolóhelyet jelöl ki, esetenként forgalomkorlátozást rendel el. Azt kérték, hogy senki ne megszokásból közlekedjen, figyeljen a közúti jelzésekre, és ha teheti, indulás előtt tájékozódjon a várható változásokról.
Kérik továbbá, hogy a járművezetők fokozott körültekintéssel közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket vagy a buszmegállók környékét.
Az ORFK kitért arra is, hogy a megemlékezés idején is fontos a koronavírus-járvány terjedésének lassítására bevezetett szabályok betartása: mindenki viseljen maszkot és tartson biztonságos távolságot másoktól a sírkertekben is.
Halottak napi tudnivalók:
Friss
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke