Kerítésen innen
Hány fős a családja? Ha összeszámolta, szorozza be 147 468 forinttal, mert ennyibe fáj Önöknek a a ferihegy-cucc
Csütörtök délután óta mosolyog minden Fidesz-megszólaló szája: visszaszereztük! Hogy mit? Hát a ferihegyi repteret! Hogy mennyiért? Számoljunk picit….
Aszongyahogy….
A Budapest Airport Zrt. visszavásárlása a rendszerváltás utáni időszak legösszetettebb és legnagyobb értékű gazdasági tranzakciója.
Tudta?
Fejenként 147 468 forintjába került a magyaroknak a ferihegyi biznisz.
Legalábbis ez az összeg jön ki, ha vesszük azt a 3,1 milliárd eurós összeget, amit a vevők kifizettek a Budapest Airport Zrt.-ért, illetve hozzáadjuk még azt az 1,44 milliárd eurót, ami a korábbi tulajdonostól átvett hiteltartozás – számolta ki a hvg.hu.
Ez összesen 4,54 milliárd euró, ugyanakkor figyelembe kell vennünk, hogy a kormány csak 80 százalékos tulajdonrészt vásárolt magának a cégben, azaz a fenti összeg 80 százalékát kellett csak a magyar adófizetőknek összedobniuk.
Csak úgy….
Azt senki nem kérdezi és persze a kormánymegszólalók sem beszélnek róla, hogy amíg nem tudja a regnáló normálisan üzemeltetni a korházakat, az iskolákat, úgy egyáltalán a normális életünket, addig nem kell horribilis kölcsönt felvéve Vodafone-t, repülőteret, hadászati cuccokat vásárolni, durván megtolt választási kampányt lezavarni. Lehet, hogy demagóg, de az életünk a tét!
Friss
- Ujhelyi István: Lánczi Tamás elsőként listázná az ellenzéki Orbánt
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek