A Bajnokok Ligájában a Liverpool félóra alatt elintézte a Manchester City-t, míg az AS Roma két öngóllal ajándékozta meg az FC Barcelonát.
[mnky_ads id=”10551″]
Liverpoolban előbb a feltartóztathatatlan Mohamed Salah használta ki a manchesteri védelem megingását, majd Alex Oxlade-Chamberlain lőtt bombagólt, Sadio Mane pedig fejjel vette be a Premier League-ben toronymagasan éllovas, így esélyesebbnek tartott City kapuját.

Az angol rangadó előtt botrány tört ki az utcán, ugyanis a vendégek csapatbuszát megdobálták üvegekkel. Az egyik ablak betört, emiatt másik busszal kell majd távoznia a csapatnak, de személyi sérülés nem történt. A Liverpool közleményben kért elnézést a riválistól, illetve jelezte, mindenben együttműködik hatóságokkal, hogy azonosítsák az elkövetőket.
[mnky_ads id=”10552″]

- Hirdetés -

Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere: „Az első félidő briliáns volt. Így kell kinéznie a futballnak. Tisztában voltunk a Manchester City kvalitásával, de azt is tudtuk, hogy mi mire vagyunk képesek. Ha így vagyunk képesek kontrollálni a játékot egy olyan csapat ellen, mint a Manchester City, és nem adjuk el a labdákat, a bajnokságban is közelebb kerülhetünk hozzájuk.”

A rómaiak mezőnyben egyenrangú partnerei voltak az esélyesebb Barcelonának.

Viszont a katalánok első két gólját római játékos szerezte: előbb Daniele De Rossi, majd Kosztasz Manolasz talált be saját kapujába, ezzel a Barcelona rekorderré lépett elő az egy BL-szezonon belüli öngólok tekintetében. A hazaiak harmadik gólját Gerard Piqué szerezte. Edin Dzeko a 80. percben szépített, ez felcsillanthatta reményt a visszavágóra. Aztán Luis Suárez hűtötte le a vendégeket, aki 2017 márciusa után volt újra eredményes a Bajnokok Ligájában.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

Liverpool – Manchester City 3-0 (3-0)
Liverpool, Anfield Road, 50 685 néző. Vezette: Felix Brych (német)
Gól: Mohamed Salah (12.), Oxlade-Chamberlain (21.), Sadio Mané (31.)
Liverpool: Karius – Alexander-Arnold, Lovren, van Dijk, Robertson – J. Henderson – Oxlade-Chamberlain (Alberto Moreno, 85.), Milner – M. Salah (Wijnaldum, 53.), Roberto Firmino (Solanke, 71.), S. Mané.
Man City: Ederson – Walker, Otamendi, Kompany, Laporte – Fernandinho, De Bruyne – Gündogan (Sterling, 57.), Silva, L. Sané – Gabriel Jesus.

FC Barcelona – AS Roma 4-1 (1-0)
Barcelona, Nou Camp, 90 106 néző. Vezette: Danny Makkelie (holland)
Gól: De Rossi (38., öngól), Manolasz (55., öngól), Piqué (59.), Suárez (87.), illetve Dzeko (80.)
Barcelona: ter Stegen – Nelson Semedo, Piqué, Umtiti, Jordi Alba – Sergi Roberto (André Gomes, 83.), Rakitic, Busquets (Paulinho, 66.), Iniesta (Denis Suarez, 83.) – Messi Suarez.
Roma: Alisson – Bruno Peres, Manolas, Fazio, Kolarov – Florenzi (El Shaarawy, 72.), Lo. Pellegrini (Gonalons, 60.), de Rossi (Defrel, 77.), Strootman – Dzeko, Perotti.

(Forrás: M4 Sport)

Kapcsolódó:

Cristiano Ronaldo duplázott Torinóban

[mnky_ads id=”4674″]
[mnky_ads id=”4668″]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét