Ez a nap
Hatalmas lángokkal ég egy épület Budapesten

Óriási lángok csaptak fel Budapesten, a 13. kerületben. A tűzoltók és a katasztrófavédők már a helyszínen vannak. Mint kiderült, a Best Byte műszaki áruház és a Ramiris számítástechnikai nagykereskedés háromezer négyzetméteres raktárépülete gyulladt ki a Frangepán utcában. Személyi sérülés nem történt, de a kár akár milliárdos nagyságrendű is lehet.
Több, mint harminc fővárosi hivatásos tűzoltó kezdte meg az oltási munkálatokat, tizenkét kocsival érkeztek a helyszínre. A tűz jelenleg még veszélyezteti a közelben álló irodaépületet is.
A Ramiris Europe Kft. Frangepán utcai székházát kiürítették, a dolgozókat saját cuccaikért se engedik vissza.

Budáról nézve egészen félelmetesnek tűnik a Parlament felett gomolygó gombafelhő – Fotó: a 444 olvasója
Egy helyszínen tartózkodó szemtanú, aki ebben az irodaházban dolgozott, azt mondta: egyből kiürítették az épületet, elvileg sikerült mindenkit kimenekíteni. Hozzátette, hogy rengeteg tűzoltó, rendőr és mentő érkezett a helyszínre, az épületet a tetőről, illetve a környező utcákból is oltják. „Nagyon gyorsan terjednek a lángok” – mesélte.
A Zoom élő közvetítése a helyszínről:
Körülhatárolták a tüzet
Körülhatárolták a tűzoltók a XIII. kerületi Frangepán utcában a műszaki berendezéseket tároló, háromezer négyzetméteres raktárban délelőtt kiütött tüzet, így továbbterjedni már nem tud – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.
A közleményben azt írták, a környéket kiürítették, több száz embert kísértek biztonságos helyre.
A katasztrófavédelem mobil laborja semmilyen anyagból nem mutatott ki egészségre káros értéket – tették hozzá.
Az oltáson több mint ötven fővárosi hivatásos és zuglói önkéntes tűzoltó dolgozik.
A rendőrség a honlapján azt írta, az Üteg utca és a Hajdú utca között teljes szélességében lezárták a Frangepán utcát. A forgalmat a környező utcákba terelik.
(Forrás: Zoom, 444, MTI)
Szerző
Friss
- Így egyél, ha hallgatsz a horoszkópodra – nyárzáró gasztrotippek csillagjegyekre bontva
- Hogyan védhetjük meg Orbániát?
- Mennyi az annyi? – Hőmérő a habok között – hogyan mérik a Balaton és a világ vizeinek hőmérsékletét?
- A kormányzati komédia lassan eléri a megye 3-as focimeccsek színvonalát – kommentelték az Orbán-oldal Dopeman-telenítést – Frissítve!
- Az elátkozott hitelért most már tartják a markukat
- Ki a ludas: Mráz Ágoston Sámuel, vagy a Magyar Nemzet újságírója, vagy az anonim harmadik? – Frissítve!
- Hiszi, nem hiszi? Ezek augusztus sorsdöntő napjai…
- Újabb százmilliárdok ígérvénye Orbán Viktortól: ezúttal a közszféra dolgozóinak – Ugye tudja mindenki, hogy ez is a közös kontóra megy?
- Nem mind fénylik, ami arany
- Nem rötyög! Nagy Márton szerint a béke, az adókedvezmény és a nyugdíjasok élelmiszer-utalványa pörgeti fel a gazdaságot