Connect with us

Kerítésen innen

Hatalmas tockos Szijjártótól Lázárnak, de az is lehet, hogy megint nem tudja a jobb kéz mit csinál a bal

Megosztás

Miközben Lázár János ménesbirtokot vezető fideszes politikus tűzzel-vassal irtaná a Magyarországon működő multinacionális kiskereskedelmi láncokat, addig a kormány bőkezűen osztogatja az adóforintokat ezeknek a cégeknek.

Lázár
Megosztás

Miközben Lázár János ménesbirtokot vezető fideszes politikus tűzzel-vassal irtaná a Magyarországon működő multinacionális kiskereskedelmi láncokat, addig a kormány bőkezűen osztogatja az adóforintokat ezeknek a cégeknek.

Erre csörög…

Arra külön fel szeretnénk hívni a figyelmet, hogy az összes állami potentát által celebrált átadón, avatási ünnepségen nemzeti színű szalagot vágnak át a fontos emberek, ám itt Lidl logós szalaggal kellett megbírkóznia Szűcs Lajosnak és Szijjártó Péternek.

A német áruházlánc, a Lidl 36 milliárd forintos projekt keretében nyitott új logisztikai központot Ecseren, a Budapesten és környékén lévő áruházai kiszolgálására. Az új központhoz az állam 1,2 milliárd forintos támogatást nyújtott, ezzel hozzájárulva 413 új munkahely létrehozásához – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Ecseren.

A tárca közleménye szerint beszédében a külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a koronavírus-járvány jelentősen lelassította a beruházások ütemét világszerte, globálisan 42 százalékkal estek vissza a közvetlen tőkebefektetések és számos fejlesztési döntést elhalasztottak.

Hozzátette: eközben a magyar beruházásösztönzési rendszer komoly sikereket tudott felmutatni, ugyanis Magyarországon a körülmények ellenére is rekordot döntött tavaly a beruházások értéke 1886 milliárd forinttal.

Kiemelte, mindez közelebb viszi Magyarországot a teljes foglalkoztatottság eléréséhez, amit jól mutat, hogy a rendszerváltás óta nem dolgoztak annyian, mint most.

„Magyarország akkor lehet erős, ha erős a gazdaság, ehhez pedig beruházásokra van szükség. Minél több beruházás és munkahely jön létre, annál több esélyünk van arra, hogy győztesként kerüljünk ki ebből a nehéz időszakból” – szögezte le.
A Lidl Magyarország új logisztikai központja az átadás napján Ecseren. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A miniszter beszámolt arról is, hogy a német cégek jelentik a legnagyobb beruházói közösséget Magyarországon, és a két ország közötti kereskedelmi forgalom csúcsot döntött 2021-ben.

„A magyar-német gazdasági együttműködés sikertörténet, amelynek fontos új fejezetét írjuk” – fogalmazott.

Elmondta azt is, hogy a Lidl a legnagyobb diszkont élelmiszerkereskedelmi vállalat egész Európában, így a beruházásnak abban is nagy szerepe van, hogy a magyar termelők árui eljussanak a külföldi piacokra.

A Lidl 2004-ben nyitotta meg Magyarországon az első üzleteit. Mára csaknem kétszáz áruházzal és négy logisztikai központtal van jelen az országban.

Forrás: Respublika.hu Kapcsolódó

Lázár

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük