Blogbazár
Havas szerint a világ – Súlyos ostobaságokról könnyedén
Havas Henrik ezúttal egyszerre megy neki, a maga könnyed modorában, egy jelenlegi és egy már levitézlett, de még mindig pozícióba lévő politikusnak ostobaságuk okán.
A felütés
,,A világ legjobb dolga magyarnak lenni, legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, és ha ezt bárki kritizálja, vagy bárki el akarja venni tőlünk, azt nem hagyhatjuk!”
-írja Havas Henrik Hankó Balázs minisztert idézve .majd így folatatja:
Tizenvalahány évvel ezelőtt ezt a f@szságot már előadta Lezsák Sándor. Emlékezetből idézem, amit akkor mondtam:
,,Egyetértek, bár többször is voltam Dél-Afrikában, és filmeket is láttam arról, hogy a busmanok még a pusztaságban is kiszagolják, hogy hol van víz. Én eléggé meg vagyok elégedve magammal, de nálam még mindig a csap a megoldás. Szerintem mellettünk még a busmanok azok, akik nagyon meg vannak elégedve azzal, hogy busmanok. Na és az eszkimók? Képesek órákon keresztül egy lék mellett állni, aztán ha jön a fóka, durr bele a szigony, és már meg is oldották a kaját, az olajat a mécsesbe, meg a bekecset, ha hideg van. Szóval azt gondolom, hogy az biztos, hogy a világ legjobb dolga magyarnak lenni, de azért busmannak meg eszkimónak lenni se rossz.”
A busman, aki megtalálja a vizet, az eszkimó, aki türelmesen kivárja a fókát, Lezsák Sándor, aki bármi baromságot képes elmondani, és Hankó Balázs az, aki visszamondja.
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….